Kocsis Zoltán a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára koncertezett

Zene

(MTI) - Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító-vezetője elmondta, nehéz év áll mögöttük, sok fájdalmas problémát kellett megoldaniuk többek között a jelenlévők segítségével. A koncertek általában vidám hangulatúak - jelentette ki -, ám ez az este szomorú, elhunyt védnökük, Mádl Ferenc, aki igen aktívan vett részt a szolgálat munkájában, távozásával nagy űr maradt. Felkérte a közönséget, Mádl Ferenc tiszteletére énekeljék el a Himnuszt, majd egy perces néma főhajtással emlékezzenek az elnökre. 
    

A hangverseny után, amint tavaly is, Sólyom László volt köztársasági elnök köszöntötte a születésnapját ünneplő Kocsis Zoltánt és a koncert szólistáját, Rost Andreát. "Nem számoljuk Kocsis Zoltán valódi születésnapjait, de tudjuk, ő egy évvel fiatalabb, mint a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, huszadszor lépett e nemes ügy érdekében pódiumra." 
    
Kocsis jókor született - fogalmazott - hiszen vasárnap a gyermeknapon nagy demonstrációt tartott a szolgálat a Városligetben és éppen hazatértek Erdélyből az önkéntes orvosok. Kiemelte, hogy a zongoraművész, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója e két évtized alatt sok emlékezetes koncerttel örvendeztette meg a Nemzetközi Gyermekmentő meghívottait. Az ő egyik kedvence az a műsor marad, amelyben minden G-dúrban szólt, de a hétfői lesz a következő, hiszen ezúttal igazán intim műfaj alkotásai szólaltak meg: dalok, amelyek a legbensőbb, legfinomabb érzéseket fejezik ki.  "Ez ma nagyon hiányzik a jelen világból" fűzte hozzá. 
    
Felhívta a figyelmet arra, hogy a szolgálat a kínzó fizikai bajok mellett elvállalta a gyerekek szellemi és lelki védelmét is. Az elnök szegte meg a születésnapi tortát. A hangversenyen Mozart, Schubert, Richard Strauss, Bartók és Kodály dalok hangzottak el.