Egy magyar muzsikus tiltakozása
Megdöbbenéssel értesültem azokról a tervekről, amelyek a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola átalakítását célozzák meg. Mint az ország egyik kiemelt nemzeti alapintézményének vezetője, mint az értékes zene sorsáért aggódó, felelősen gondolkodó ember, de ha tetszik, úgy is, mint a XI. kerület díszpolgára, tiltakoznom kell egy híresen jól és eredményesen működő oktatási intézmény bármily természetű megcsonkítása ellen, legyen a döntés akár politikai, gazdasági vagy jogi természetű.
Nem tisztem megállapítani, kik felelősek azért, hogy a zeneoktatás helyzete Kodály Zoltán hazájában a jelenlegi szintre süllyedt. Annyi biztos, hogy a "Legyen a zene mindenkié" elvétől átitatott hajdani lelkes kisdiáknak manapság, érett zenészként majdhogynem szégyenkeznie kell, amiért egyre kevesebbek és kevesebbek által érzékelhető és értékelhető tevékenységet űz. Magától értetődően tombol a tudatlanság, a tehetségtelenség és középszerűség, hiszen demokráciánk még meglehetősen fiatal és gyenge ahhoz, hogy önmaga szűrje ki a vele visszaélni szándékozó, felelőtlen, nem ritkán karrierizmustól vagy bosszúvágytól áthatott ambíciókat. Ez a feladat egyes-egyedül ránk, szakemberekre hárul, minthogy az ország kulturális vezetése úgy látszik kénytelen bizonyos parancsok teljesítését foganatosítani, amelyek írott formában talán nem is hozzáférhetőek. Rajtunk a sor, nem szabad engednünk, hogy nacsalnyikok, csinovnyikok, apparatcsikok végrehajtsanak rajtunk olyan utasításokat, amelyek megszületése köszönő viszonyban sem áll az igazi kompetenciával.
Szerte a világon számos ország létezik, ahol már régen megértették, hogy a kultúra - és természetesen a kapcsolódó oktatási koncepció - rövid távon nem lehet nyereséges, azt semmiképpen sem lehet az üzleti szféra szerves részévé tenni. Támogatni viszont kötelesség, különösen ott, ahol ilyen mennyiségben és minőségben fordul elő a tehetség és rátermettség. Csatlakozom tehát ahhoz a véleményhez, mely szerint zeneoktatási intézmények megszüntetése, összekovácsolódott szakmai közösségek szétverése kimeríti a kulturális bűntény fogalmát. Pillanatnyilag csak remélni tudom, hogy zenekultúránk érzékelhetően tudatos elsorvasztásának folyamata ma még demokratikus eszközökkel is visszafordítható és ötven vagy száz év múlva büszkébbek lehetünk szellemi értékeinkre, mint valaha. Garanciát jelenthet erre például a mai este is.
Kocsis Zoltán
(Essen, 2007. május 10-én)
