Kodály jubileumi év - Pécsett három évfordulóra emlékeznek

Zene

Kodály Zoltán és Péczely Sarolta

Pécs polgármestere, Tasnádi Péter, és Kodályné Péczely Sarolta, a jubileumi év egyik fővédnöke kijelentették, hogy nem csupán az ünnepek fontosak, hanem a hétköznapok is, mindenek előtt a gyermekek zenei nevelése. A polgármester munkatársaival megegyezett abban, hogy az eddigiek mellett további négy-öt énekpedagógus munkáját finanszírozza a város, így a pécsi általános iskolákban a következő tanévben akár heti két énekóra is lehet.

Méhes Márton, az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programiroda művészeti igazgatója megjegyezte: Essen városa, amely Péccsel és Isztambullal együtt lesz 2010-ben Európa kulturális fővárosa, szintén kiemelten foglalkozik a művészeti nevelés kérdésével. Ingyen adnak hangszereket például az iskolásoknak, hogy zenét tanulhassanak.

Lakner Tamás kóruskarnagy elmondta, hogy Pécsett valamennyi kórusfajta (női, férfi és vegyeskar) jó színvonalon működik. Közreműködésükkel az egész jubileumi-évben változatos program várja Pécsre a közönséget. Hozzátette, hogy tavaly a Pannon Volán Zrt. Bartók Béla férfikara elhozta a kínai kórusolimpia első díját. A város énekkarai most azt szeretnék elérni, hogy a 2010-es kórusolimpia helyszíne Pécs legyen.