Kodály-programok Kecskeméten

Zene

Kodály Zoltán munka közben

Július 16. és augusztus 3. között rendezik meg a Kodály Művészeti Fesztivált, mely az egyik legkiemelkedőbb eseménye a programsorozatnak. A fesztivál nyitónapján mutatják be a Magyar Nemzeti Bank ezüst emlékérmét, amelyet kifejezetten a Kodály-jubileum alkalmából adnak ki. A fesztivál fellépői között ott találjuk a Kodály Vonósnégyest, Erdei Mártát, valamint lengyel és svéd vendégmuzsikusokat. A 2006-ban alakult, több ország fiatal zenészeiből verbuvált 90 tagú Kodály-Bartók Ifjúsági Világzenekar július 20. és augusztus 10. között több helyszínen lép fel. Az együttest idén is az egykori Kodály-növendék, Vásáry Tamás dirigálja. AKodály-Bartók Ifjúsági Világzenekar Kecskemét főterén augusztus 3-án játszik, a Kodály Fesztivál záró koncertjén.

A XXI. Kecskeméti Népzenei Találkozót szeptember 20. és 23. között, az Ének-zenei Iskolák Országos Találkozóját október 26. és 28. között rendezik. December 10. és 17. között Kodály születésnapja köré csoportosulnak a rendezvények. Kóruskoncertek keretében felcsendül majd Kodály összes gyermekkari műve, az iskolákban a hét folyamán Kodályt a diákok számára új megközelítésben, érthetőbb, "gyermek-közelibb" oldalairól mutatja be a város. A hét záróeseménye a "Serkenj fel, kegyes nép!" című Kárpát-medencei Kodály-vetélkedő döntője lesz, december 17-én.