Magyarországon a 18. század végéig többnyire az egyházi népénekekből választották ki azokat a közösségi énekeket, amelyek az ünnepélyes alkalmak néphimnuszának szerepkörét töltötték be. A 19. század elejétől az osztrák kormányzat egységesen Joseph Haydn császárhimnuszát szerette volna meghonosítani az állami ünnepségeken, de a Gott erhalte nemzeti nyelvű változata a Haydn-dallam szépsége ellenére sem tudott tartósan meggyökerezni.
A reformkor hazafias légkörében Bartay András, a Nemzeti Színház igazgatója két nyilvános zeneszerzői pályázatot is hirdetett a magyar szövegű és dallammintázatú néphimnusz életre hívására: 1843-ban Vörösmarty Mihály Szózat, 1844-ben Kölcsey Ferenc Hymnus című verseinek megzenésítésére. Mindkét pályanyertes alkotás - Egressy Béni Szózata és Erkel Ferenc Hymnusza - pár hónap alatt terjedt el az országban, bizonyítva, hogy a korabeli közönség hamar befogadta, mintegy magáénak ismerte el a Nemzeti Színház színpadáról felcsendülő díjazott melódiákat.
Első helyen is Erkel remekművét, mely a kiegyezés korára már az egész magyar nyelvterület egységes énekelt himnuszává vált. Viszontagságos 19. és 20. századi utóélete során napjaink legismertebb nagyzenekari változata 1938-ban keletkezett Dohnányi Ernő hangszerelésében. A Himnusz jogállása 1989-ben nyert megnyugtató törvényi rendezést. Valahányszor halljuk, közösen énekeljük, zenei örökségünk nemzedékeken át megőrzött, megtartó erejű, legnemesebb hagyományát tiszteljük benne.
A Nemzeti Ereklye kiállítás-sorozat következő műtárgyának ünnepélyes bemutatójára január 23-án, délután négy órakor kerül sor az Országos Széchenyi Könyvtár VI. emeleti előadótermében. A kiállítást megnyitja Eckhardt Mária, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója, közreműködik az Országos Széchényi Könyvtár Énekkarának kamaraegyüttese.
(A Kölcsey Ferenc - Erkel Ferenc: Himnusz című kiállítás 2007. január 23-tól március 31-ig tekinthető meg vasárnap és hétfő kivételével minden nap 10-18 óráig az Országos Széchenyi Könyvtárban.)
