Komolyzenei hétvége a Lánchídon

Zene

Augusztus 9-én a Brass in the Five koncertjével kezdődik (16 óra) a rendezvény a Roosevelt téren. A programban egyebek közt szerepel Bach g-moll fugája, részletek Mozart Varázsfuvolájából, Brahms 6. magyar tánca és egy Gershwin-válogatás. 17.30-kor az UniCum Laude Énekegyüttes következik. A Csapó József, Meláth Árpád, Mits Arnold, Pécsi Csaba, Kutnyánszky Csaba, Dobos László alkotta zenekar tagjai valamennyien magas szintű kórusmúlttal rendelkeznek, néhányan szólistaként is vállalnak fellépéseket. Repertoárjuk a zenetörténet széles rétegeinek ritkán hallható, különleges darabjaira épül, megtalálhatók benne a reneszánsz egyházzene és a madrigálok legszebbjei, csakúgy, mint a modern hangzásokra törekvő kortárs zene. Este héttől Radics Ferenc, a világhírű Magyar Állami Népi Együttes zenekarának vezető prímása és együttese játszik Liszt, Brahms, Monti, Dinicu, Hacsaturján műveinek feldolgozásait. A pesti hídfőnél a Quattrocelli csellókvartett zenél, a Lánchídon Beatlest is fognak játszani - saját átiratban.

 
A Clark Ádám téren a Corvinus Quartet műsorát hallgathatják az érdeklődők 16.30-tól, majd Sarantis Mantzourakis buzukiján varázsol. A fél nyolckor bemutatkozó Union Rézfúvós Kvintett a régizenétől a romantikán át napjaink zenéjéig szólaltat meg népszerű darabokat. Repertoárjukon találunk operettet, jazzt és diximuzsikát is. Tömösközi László az Amadinda Ütőegyüttes tanítványaként tűnt fel először a koncerttermekben, ahol hamar kiderült, hogy generációjának talán legtehetségesebb tagja. Tavaly diplomázott, s szeptember óta maga is tanít a Zeneakadémián. Este kilenckor a Alagút előtt koncertezik.
 
Vasárnap a Royal Fanfare Ensemble kezd a Lánchíd budai hídfőjénél, majd átadja a terepet a Sturcz Quartetnek (17.30 óra), a Prohászka Quartetnek (19 óra) és a Con Brio Fagott-triónak (20.30 óra). A Roosevelt téren a szokásokhoz híven Szeleburdi Meseszínházzal indul a nap, délután fél öttől a Dunakeszi Koncertfúvósok játszanak. Az Aula Kamarakórusnak van miből válogatnia - tarsolyukból 100 kórusművet is elő tudnak húzni, spirituálék, népdalfeldolgozások, madrigálok, motetták és kortárs szerzők művei, könnyűzenei és jazzfeldolgozások egyaránt szerepelnek a programjukban. Méhes Csaba pantomim- és mozgásművész 19.30-kor látható darabjának alapötletét Schubert A pisztráng című műve adta. A Nap a Voce d'Amore Klarinétzenekar zenéjére nyugszik le.