Kompromisszumok nélküli Salzburgi Ünnepi Játékok

Zene

(MTI) - A tartalmat illetően alig kellett kompromisszumot kötnie- mondta Markus Hinterhäuser zongoraművész-karmester, aki idén a rendezvényeket koordinálja. Öt évig szerkesztette a fesztivál koncertműsorát, és 2014-ben Luc Bondy helyére lép a Bécsi Ünnepi Hetek programjának élén. 
    
A 213 színházi és operaelőadásra, zenekari hangversenyre 218 ezer belépőt bocsátottak ki, ezek javarésze elővételben elfogyott, a jegybevételből 22,8 millió eurónyi bevételre számít Helga Rabl-Stadler. A fesztivál elnöknője szerint a teljes költség 52 millió euróra rúg. 
    
A hagyományokhoz híven a játékok egy Mozart-operával és az egyik alapító atya, Hugo von Hofmannsthal Jedermann (Akárki) című drámájának előadásával kezdődnek. Christian Stückl Jedermann rendezése a Dóm-téren látható, a Claus Guth által színpadra állított Figaro házassága pedig a Mozart-házban, Robin Ticciati vezényletével hallható.
    
E napon indul a Mozarteumban a Mahler-jelenetek elnevezésű kamarasorozat is, az első esten a IV.szimfónia mellett négy Johann Strauss szám is lehangzik, méghozzá Schönberg, Berg és Webern feldolgozásában, Mahler ugyanis nagyon kedvelte a valcerkirály muzsikáját. 
    
Új betanulásban frissítik fel Guth Cosi fan tutte és Don Giovanni rendezését, tehát a Da Ponte librettókra készült trilógia ismét műsoron lesz. A Cosi fan tuttét Marc Minkowski, a Don Giovannit pedig Yannick Nézet-Séguin dirigálja. 
    
Peter Stein viszi színre a véres drámát, Verdi Macbethjét a sziklák közti Felsenreitschuléban, a produkciót Riccardo Muti vezényli. Különlegességnek számít Janácek műve, A Makropulosz ügy, amelyet a Teatr Wielkivel, a lengyel Nemzeti Operaházzal koprodukcióban mutatnak be. Christoph Marthaler rendező a női főszerepre Angela Denokét választotta, akivel korábban a Kátya Kabanova salzburgi előadásában már sikerrel dolgozott, a fesztivál rezidens zenekarát, a Bécsi Filharmonikusokat Esa-Pekka Salonen vezényli. 
    
A filharmonikusok játszanak Christian Thielemann irányításával Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony című operájának premierjén is, amelyet a német rendezői iskola egyik jeles egyénisége Christof Loy állít színpadra. A főbb szerepeket Stephen Gould, Anne Schwanewilms, Michaela Schuster, Wolfgang Koch és Evelyn Herlitzius alakítja. 
    
A bécsi zenekar egyébként minden fesztiválon öt estet is ad, idén Pierre Boulez, Christian Thielemann, Riccardo Muti, Mariss Jansons és Franz Welser-Möst vezényletével késő romantikus alkotásokat játszanak, Verdi, Strauss, Mahler, Liszt, Berg és Zemlinsky kompozícióit. A szólisták között olyan hangszeres és énekes sztárok találhatók, mint Christine Schäfer, Lang Lang, Yo-Yo Ma, Maurizio Pollini és Renée Fleming
    
Gustavo Dudamel a venezuelai Simon Bolivar Szimfonikus Zenekarral, Colin Davis a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekarral vendégszerepel és visszamerészkedik Salzburgba két estére Simon Rattle-lel az élén a Berlini Filharmonikus Zenekar, amely oly dicstelenül hagyta el a Húsvéti Fesztivált.  
    
Markus Hinterhäuser létrehozott egy olyan sorozatot, amelyben a kontinens modern zeneszerzői szólalnak meg: Luigi Nono, Salvatore Sciarrino, Claude Vivier, John Cage, Karlheinz Stockhausen, Giacinto Scelsi. Dmitrij Sosztakovicsnak külön ciklust szentelnek, négy koncerten tizenöt vonósnégyese hangzik el.
 
A színházi produkciók elég súlyosak - ismeri el Thomas Oberender, aki ezekért felel. Végigülni is kemény feladat Nicolas Stemann maratoni, kilenc órás Faust I. és II.-jét, a német klasszicizmus gyöngyszemét, a Goethe mű előadása ebben a verzióban Oberender szerint másutt elképzelhetetlen. 
    
Roland Schimmelpfennig írta és rendezi a Die vier Himmelsrichtungen (Égtájak) című darabját, amely a berlini Deutsche Theaterrel közös produkció. Peter Handke darabjánál a hamburgi Thalia Theater a partner, az Immer noch Sturm leveleken, naplókon  alapuló, személyes élményekből táplálkozó dráma, amely 1936-tól az osztrák történelem kritikus korszakát mutatja be.