Koncert az epilepsziás gyermekekért

Zene

Vámosi-Nagy Zsuzsa

Vámosi-Nagy Zsuzsa fuvolaművész 2006 májusában diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Kovács Lóránt növendékeként. Jelenleg a londoni Royal Academy of Music posztgraduális képzésének hallgatója teljes tanulmányi ösztöndíjjal, tanára William Bennett. 2002 nyarán a Semmeringi Nemzetközi Nyári Aladémia versenyein különböző kategóriákban két első és három második díjat, 2003 májusában a Bukaresti Nemzetközi Fuvolaversenyen 2. díjat nyert (1. díjat a zsűri nem adott ki). A 2006 novemberében Temesváron megrendezett 11. Nemzetközi Fuvolaversenyen első helyezést ért el.

Számos nemzetközi kurzuson vett részt, többek között Aurele Nicolet, Michel Debost, Peter Lloyd, William Bennett, Adorján András, Jaime Martin és Jiri Valek mesterkurzusain.

Sikeres szólókoncerteket adott Magyarországon (Magyar Rádió Márványterme, Óbudai Társaskör, Régi Zeneakadémia, Duna Palota stb.) és külföldön egyaránt. Nemcsak szólóban lép fel szívesen, hanem zenekarban is játszik a Budapest Barokk Együttes tagjaként és a Ventoscala Ifjúsági Szimfonikus Zenekar első fuvolásaként.

A Ventoscala Ifjúsági Szimfonikus Zenekar 2003 szeptemberében alakult ambíciózus pályakezdő muzsikusokból. A tagok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem végzett illetve végzős hallgatói. Céljuk az operák, a zenés színház minél szélesebb körben való terjesztése, a kortárs kompozíciók bemutatása, illetve a XX. századi magyar zeneszerzők műveinek műsoron tartása. Az együttest - melynek Vámosi-Nagy Zsuzsa is alapító tagja - Meskó Ilona vezeti.

A műsorban Mozart: Figaro házassága - nyitány, a D-dúr rondó, a D-dúr fuvolaverseny, Mendelssohn: Hebridák nyitány, Saint-Saens: Románc és egy kortárs mű is szerepel: Meskó Ilona Vámosi-Nagy Zsuzsa diplomakoncertjére készült Fuvolaversenyét hallhatják az érdeklődők. A koncertet Mohai Gábor vezeti majd. A fellépők mindenkit sok szeretetel várnak egy remek koncertre, egy nemes célért.

(2007. április 14. 19:00 BM Dunapalota (Budapest) - Vámosi-Nagy Zsuzsa (fuvola) jótékonysági koncertje "Az epilepsziás gyermekekért" Alapítvány javára; Mozart: Figaro házassága - nyitány; D-dúr rondó; D-dúr fuvolaverseny; Mendelssohn: Hebridák nyitány; Saint-Saens: Románc; Meskó Ilona: Fuvolaverseny; km.: Ventoscala Ifjúsági Szimfonikus Zenekar, vez.: Meskó Ilona, műsorvez.: Mohai Gábor, jegyár: 1500 Ft)