Koncert a Visegrádi Együttműködés szellemében

Zene

 
A történetét több mint 160 évre visszavezető szombathelyi zenekar vérbeli közép-kelet-európai repertoárral készült a Szimfonikus felfedezések sorozatot is folytató előadásra, amelyen egy-egy művel mutatkozik be a visegrádi országok zenekultúrája. Élénken jelenik meg a 19. századi cseh vidék Smetana falusi környezetben játszódó, nagy sikerű komikus operájában, Az eladott menyasszonyban, amelynek cseh népzenei motívumokra építő nyitányát hallhatja a közönség.
 
Lengyelország képviseletében Chopin Rondo ? la Krakowiak című műve hangzik el, mely a népszerű krakkói tánc ritmusára íródott, a zongoraszólót Lajkó István játssza. Ludovit Rajter zeneszerző a budapesti Rádiózenekar karmestere és a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára is volt, 1992-ben választotta a Savaria Szimfonikus Zenekar örökös tiszteletbeli elnök-karnagyává a művészt. Modern, de a tonalitástól nem elszakadó Szimfonikus szvitjével kapcsolódik össze az esten a magyar és a szlovák komolyzenei kultúra. A koncertet a Svájcban zeneszerző-generációt felnevelő Veress Sándor Első Szimfóniája zárja, amely a Japán Császárság pályázatán Richard Strauss és Benjamin Britten műveit is maga mögé utasította.