Koncertek Halottak napjára

Zene

A Mindenszentek és Halottak napi emlékezést a Szegedi Szimfonikusok koncertje nyitotta október 27-én Webber Requiemjével, majd a pécsi Pannon Filharmonikusok folytatták a sort 29-én Brahms Német Requiemjével. 30-án a nyíregyháziak is csatlakoznak, akik Hidas Frigyes halotti miséjét adják elő. A Győri Filharmonikus Zenekar Mozart Requiemjét egy jótékonysági koncerten szólaltatja meg, melynek bevételét a vörös-iszapkatasztrófa áldozatai javára ajánlják fel. Budapesten a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertezik 30-án, műsorukon Kerékfy Márton, Mendelssohn és Mozart műve szerepel.

Mindenszentekkor mindössze két komolyzenei koncertet regisztrálhattunk, de egyik sem kapcsolódik az ünnephez. Halottak napján, november 2-án ellenben a Miskolci Szimfonikus Zenekar Budapestre érkezik, hogy Fauré Requiemjét adja elő és ezen a napon szintén hangversenyezik a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara is Verdi csodálatos művét interpretálva. A nap végén egy különleges estre kerül sor a Művészetek Palotájában, ahol Varnus Xaver mutatja be Mozarthoz való viszonyát. A hangversenyen a Requiem is elhangzik a Talamba Ütőegyüttes ütőhangszerekre, orgonára és kórusra írt átdolgozásában.