Könnyedén, de komolyan

Zene

A Drums Ütőegyüttes

Szombaton kora délután a budai oldalon a nyugat-magyarországi Union Rézfúvós Kvintett "ez komolyan szórakoztat" jeligével lép pódiumra. Az együttest Sopronban, Győrben és Szombathelyen élő, különböző zenekarokban játszó művészek 2001 tavaszán alakították, azóta megfordultak az országban szinte minden jelentős fesztiválon. Az öt rézfúvós zenész repertoárja óriási: a kürt, harsona, trombita, tuba irodalom klasszikusaitól a kortárs magyar zeneszerzők műveiig terjed. A Lánchídon a nyári hangulathoz illően örökzöld jazz és dixieland melódiákat, illetve operett átiratokat is megszólaltatnak. Aki az ebéd utáni szieszta miatt lekéste volna koncertjüket, este ismét őket hallgatja.

A Clark Ádám téri pódiumon szombaton és vasárnap délután is bemutatkozik a Corvinus Quartet. A több éve alakult vonósnégyes a korábban Nemzeti Ifjúsági Zenekar címmel kitüntetett, ma Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar tagjaiból alakult. A zenekari munka mellett foglalkoznak a kamarazenéléssel, amely több lehetőséget kínál tudásuk megcsillogtatására. Kedvenceik közé tartoznak Debussy, Mozart és Beethoven művei. Szabadtéri műsorukba Mozart, Piazzolla, Gershwin és Joplin darabjaiból válogattak.

A pesti oldalon szombaton már délelőtt szól a zene: a Katáng Zenekar Az üveghegyen túl... címmel ad műsort. Az együttes 2005-ben, Vácon alakult. Sajátos, "katángos" hangzásvilággal szólítják meg a gyerekeket. Több forrásból táplálkoznak: a kelta zene, a magyar népzene és a klasszikus zene elemeiből. Műsorukban megzenésített gyerekversek szólnak, Bikfic, a manó társaságában kalandos utazáson vehet részt a közönség az Üveghegyen túli világban, ahol találkozhat a mesék állandó szereplőivel: a királykisasszonnyal, tündérekkel, óriásokkal és még sok más teremtménnyel. A Drums Ütőegyüttest - akár hiszik, akár nem - iskolás és óvodás gyerekek alakították. Népzenétől a musicaleken keresztül egészen a mai modern zenéig sokféle művet játszanak. Színes hangszerelésben csendülnek fel a dalok - így gyermekek és felnőttek részére egyaránt üdítő hallgatni programjukat. A Brass in the Five professzionális formáció, hangzásuk összetéveszthetetlen. Ezt a kortárs szerzők értékelik, több zeneművet ajánlottak nekik. A kezdetektől fogva tartanak koncerteket gyerekeknek; zenetörténeti séta, hangszerbemutatás, "Brass Show", mókázás és tanulás; magyarázat és pantomim gazdagítja programjukat.

A Roosevelt téren is virtuóz produkciókra számíthat a hallgató. A Vándor Vokál zárja az estet. Az énekesek repertoárjában magyar népdalok mellett bolgár, makedón, szerb, horvát, korzikai, szlovák, rutén, csuvas, görög, cigány dalok is szerepelnek.

(fotó: Lénárd Tamás)" width="0157" class="fidelio_kep" />

Harcsa Veronika (fotó: Lénárd Tamás)

Vasárnap a budai oldalra visszahívták a népszerű Harcsa Veronika Quartetet. A délután közepén a Canarro együttes mutatkozik be. Lassan feledésbe merülő akusztikus hangszereket ismertetnek meg a nagyközönséggel. A francia jazz zenei világában gyakran és örömmel kalandoznak - ennek is tanúja lehet a hallgató. A pesti oldalon vasárnap délelőtt a Szeleburdi Meseszínház a Brémai muzsikusok történetét játssza el a gyerekeknek. Délután az Opera Viva Stúdió tagja mutatkoznak be. A stúdió 2006-ban kezdte meg működését, célja az énekesek képzése, sokoldalú felkészítése a professzionális művészpályára és olyan operaelőadások és hangversenyek létrehozása. A Quartett Escualo már európai zenei versenyeken is bizonyította, a képzett komolyzenészek a tangó műfajban is profik. Estjük ízelítő a XX. századi Argentína népszerű zenei világából. Astor Piazzolla műveivel röpítik a nézőt Buenos Aires fülledt nyári éjszakáiba, ahol a tangó különleges légköre - Joselito y Juanita tánca - még forróbbá teszi a hangulatot. Az estet a Halastó kórus zárja. Az énekesek is visszatérő vendégei a nyári lánchídi programoknak, bizonyítván, hogy az emberi hang a legszebb hangszer, játszani vele pedig gyönyörűség.