Kónya Krisztina az első Bessenyei Ferenc-díjas

Zene

(MTI) - Az elismerést B. Élthes Eszter, a hódmezővásárhelyi születésű, 2004-ben elhunyt színész özvegye és Lázár János polgármester adták át az alföldi városban az önkormányzat díszközgyűlésén.
 

A kétszeres Kossuth-díjas érdemes és kiváló művészről, Hódmezővásárhely díszpolgáráról elnevezett díjat a város közgyűlése minden évben olyan - az amatőr és hivatásos színjátszás, a népdal és magyar nóta, a néptánc vagy a vers- és prózamondás területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó - művésznek ítéli oda, aki Hódmezővásárhelyen él, a városhoz kötődik vagy onnan elszármazott, előadásaival pedig rendszeresen bemutatkozik a településen.

 
Az elismeréssel a város pecsétjével ellátott oklevél és a Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakett mellett 500 ezer forintos pénzdíj is jár.
 
Kónya Krisztina 1976-ban született Hódmezővásárhelyen. Zenei tanulmányait hétévesen kezdte hegedű és zongora szakon, majd 18 évesen magánénekes hallgatóként folytatta a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán Busa Tamás és D. Szécsi Edit irányításával. Jelenleg Gyimesi Kálmán Liszt-díjas operaénekes az énekmestere. 2008 óta a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese.
 
A szegedi közönség a szoprán énekest a közelmúltban Francesco Cilea Adriana Lecouvreur című operájának címszerepében láthatta. Kónya Krisztina Szegeden többek között játszotta Frasquita, a cigánylány szerepét Bizet Carmenjében, s alakította Tisbét Rossini Hamupipőkéjében.