Konzervnyitó és Bacsó repríz

Zene


bacsokristof-promo.jpg
Bacsó Kristóf

A Budapest Jazz Clubban 2004-ban alapított kvartettje élén Bacsó Kristóf szopránszaxofonos, zeneszerző játszik, ők novemberben szerepeltek ugyanott Fidelio Jazz Esten is. Bacsó kompozícióban a jazz és kortárs zenei elemeit vegyíti, de mindezt egy jellegzetes Közép-Kelet-európai életérzés jegyében, anélkül, hogy a modern jazz kereteit szétfeszítené. A kvartett tagjai kivétel nélkül a magyar jazz meghatározó művészei: Fekete-Kovács Kornél, a Modern Art Orchestra vezetője, igen keresett vendégmuzsikus, játszik trombitán. Szandai Mátyás, a talán legtöbbet foglalkoztatott bőgős, illetve Baló István dobos közreműködik, ők ketten a Dresch Quartet régóta működő felállásának is meghatározó művészei. Alteregos című albumuk pedig igen elismerő kritikákat kapott szakmai berkeken belül és kívül egyaránt. Azóta Kristóf lassan egy teljes, következő lemezre való új kompozíciót tett le a társak elé, ezek egy részét már be is építette a kvartett repertoárjába.

Bacsó és Szandai tagjai egy másik formációnak is, amelynek neve: Konzervnyitó Akciócsoport. Ez egy rendhagyó alkotóközösség, amelyet Szandai és Dés András ütőhangszeres hívtak össze. A csoport (melynek Bacsón, Désen és Szandain kívül Ávéd János szaxofonos, Oláh Szabolcs gitáros, Szabó Dániel zongorista és Lukács Miklós cimbalomművész a tagjai) havi rendszerességgel lép fel, és alkalmanként más-más témát jár körül, amelyek az esetek többségében nem zenéhez kapcsolódóak, kiválasztásuk elsődleges szempontja, hogy inspirálóak legyenek. Így beszélgetés és zene új, közös minőségben érvényesül. Az első két alkalomhoz képest (Bojár Iván Andrással, majd Vágó Istvánnal) az idényzáró alkalommal a zenéhez sokkal közelebbi téma kerül terítékre: Művészet és szakralitás a XXI. században, a téma avatott, sőt felszentelt szakértője pedig Varga Mátyás,  bencés szerzetes, tanár és költő.

Fontos célja ezeknek az esteknek az interaktivitás, hiszen nemcsak a meghívók, vagyis maguk a zenészek kérdezik a meghívottat, hanem a vendég is hozzászól a koncerthez és természetesen a közönség aktivitására is számít a csoport. Ezáltal az Akciócsoport a közösségteremtés, az emberek közötti párbeszéd, gondolatok megosztásának fontosságát hangsúlyozza, hisz manapság ezek a dolgok nagyon hiányoznak az életünkből. Természetesen az sem utolsó szempont, hogy a művészetek közötti összefüggések is felszínre kerüljenek.

Bacsó Kristóf Quartet
Június 10, 21:00, Budapest Jazz Club - Alerant Jazz Est

Konzervnyitó Akciócsoport
Művészet és szakralitás a XXI. században, vendég: Varga Mátyás
Június 11, 20:00, Fonó Budai Zeneház