Koopman és az Amsterdam Baroque Budapesten

Zene

Amszterdami Barokk Zenekar és Kórus

Ton Koopman 1979-ben, 35 évesen alapította az azóta világhírűvé vált Amszterdami Barokk Zenekart, 13 évvel később pedig a Kórust. Az együttesvezető, aki már akadémiai tanulmányai során barokk-specialistává vált (orgona-, csembaló- és zeneelmélet-szakon végzett Amszterdamban), 45 éves karrierje során a világ legjelentősebb hangversenytermeiben és zenekarainál vendégszerepelt, miközben a legfrissebb kutatások eredményeit felhasználva számos barokk kotta közreadójaként is dolgozik. Az Amszterdami Barokk Ének- és Zenekar évről évre nyeri a világ legrangosabb lemezdíjait, például Bach összes kantátájával vagy Biber 15 szólamú Requiemjével és 32 szólamú Vesperásával. Március 12-én a ritkán hallható Viharóda mellett a közelgő Húsvéthoz kapcsolódó Jézus feltámadása és mennybemenetele című oratóriumot hallhatja a budapesti közönség.

(2008. március 12. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Az Amszterdami Barokk Zenekar és Kórus hangversenye; Telemann: Die Donnerode; Die Auferstehung und Himmelfahrt Jesus; km.: Deborah York, Francine van der Heijden, Bogna Bartosz, Tilman Lichdi, Klaus Mertens, Ekkehard Abele (ének); vez.: Ton Koopman; Low Holland-Flamand Kultfeszt)