 |
A Népszerű zenei esték sorozat ötödik koncertjén a Miskolci Szimfonikusok vendégeként Patricia Kopatchinskaja Bartók II. hegedűversenyével lépett fel. A moldáv származású, Svájcban élő hegedűművésznő csaknem tíz évvel ezelőtt járt először Magyarországon. Bár az ismeretlen fiatal tehetségből időközben kisgyermekes édesanya, a kortárs zene apostola, többszörös verseny- és hanglemezdíjgyőztes lett, a miskolci Művészetek Háza színpadára lépő szólistán mindebből semmi nem látszott. Kopatchinskaja mit sem vesztett kislányos bájából, kamaszos energikusságából - és különc szokásaiból.
Hagyján, hogy földig érő színes ruhájához nem viselt cipőt, elvégre különösen énekesek között egyre gyakoribb, hogy mezítláb lépnek a színpadra. Az viszont nemzetközi hírű szólistától szokatlannak tűnhetett, hogy Kopatchinskaja kottából játszott. Honlapján olvasható vallomása szerint erre azért van szüksége, hogy 'teljes szabadságom legyen kísérletezni. A művet az előadás közben is faggatni akarom, hogy az adott pillanatban mit mond nekem. Ez lehet meglepő, és akár annyira zavaró is, hogy félő, elvesztem a fonalat. Ezért szeretem, ha kéznél van a kotta. Ellenkező esetben kénytelen volnék a műveket egyetlen konkrét változatban betanulni, és mindig ugyanúgy eljátszani. De én nem egy CD-lejátszó vagyok."
Erről már a II. hegedűverseny első ütemeiben meggyőződhettünk: Kopachinskaja interpretációja a klasszikus felvételekre egyáltalán nem hasonlított. Rendkívül szenvedélyes, már-már eszelős, és kifejezetten férfias - édesapjától örökölt? - előadói stílusa nyomán egy Bartók barbaro korszakát idéző hegedűverseny szólalt meg. A gyors tételekben a megszokott tenuto (illetve legato) deklamáció, illetve a verbunkos-táncos karakter helyett szinte végig a marcato és túlpontozott ritmusok domináltak, és a témák népi melódiákhoz fűződő rokonsága helyett azok dodekafon, expresszionista jellege domborodott ki. A lassú részekben azonban, így különösen a tranquillo, azaz nyugodt középső tételben Kopatchinskaja lángolása alábbhagyott. Érzelmi kitörések sorozataként leírható játéka visszafogottan parázslóvá vált, melyet mindössze egy-egy hamuszürkére sikeredett részlet árnyékolt be. Kopatchinskaja hegedűhangja egyébként egyáltalán nem szürke: a lágyan síró brácsás hangzástól a Gidon Kremeresen éles effektusokig rendkívül széles palettát villantott fel. (A brácsás szín az emlékezetes hangszerelkobzása óta használt 1834-es Giovanni Francesco Pressenda hegedűjének sajátossága.) A Miskolci Szimfonikusok a rendkívül igényes zenekari szólamokat Kovács László irányításával pontosan, bár a kívánatosnál kevésbé szólisztikusan formálták meg. Összességében egy rendkívül eredeti, egyéni, karakteres és bátor interpretációt hallottunk.
Kopatchinskaja egyfelől végletesen romantikus, másfelől a szándékolt erőszakosságtól sem visszariadó, kortárs zene felől közelítő előadásmódja - ha a kanonikus Bartók-képnek nem is minden tekintetben felelt meg - tökéletesen alkalmasnak bizonyult, hogy felrázza, lenyűgözze és meggyőzze a hallgatóságot. Az ováció nem is maradt el, ahogy a ráadások sem. Először az 1969-ben született Jorge Sanchez Chiong a művésznőnek írt Crin című darabját játszotta - szó szerint, mert a műben énekelni és táncolni is kell. Ezután Kurtág Kafka-töredékeiből a Nyugtalanul, végül Bartók hegedűduói közül Soós Gábor első koncertmester közreműködésével a Szól a duda, Forgatós és a Pizzicato tételek hangzottak el. Számomra a Bartók-duókban ismét túl zabolátlannak tűnt a hegedűművésznő, ám annál inkább meggyőzött a másik két műben. Ha valaki, akkor Kopatchinskajának minden adottsága megvan ahhoz, hogy a nehezen érthető, nem feltétlenül fülbemászó 20. és 21. századi zenét is közel hozza a nagyközönséghez - csak remélni merjük, hogy a 2002-ben előadott Wieniawsky-, a 2005-ös Stravinsky-, és a 2011-es Bartók-hegedűverseny után legközelebb egy kortárs mű szólistájaként jön Magyarországra. (A koncert szünetében interjút is készítettünk a művésznővel, ami hamarosan olvasható lesz a Fidelio.hu-n.)
Az est második félidejében Dvorák VII. szimfóniáját játszották a Miskolci Szimfonikusok. Legutóbbi miskolci látogatásunkhoz hasonlóan ezúttal is úgy éreztem, mintha a szünetben átváltozott volna a zenekar. A zenészek versenyműben látható-hallható visszafogottságának nyoma sem maradt, Kovács László biztos keze és ízlése vezetésével felszabadult, magabiztos előadásban szólalt meg a dallamaiban, koncepciójában és grandiózusságában már az Újvilág szimfóniát megelőlegező Dvorák hetedik. Mindössze a tempókkal való bátrabb játékot hiányolhattuk. A karmester láthatóan többet élt volna az ízig-vérig romantikus muzsika által megkívánt szélesítésekkel, megtorpanásokkal, tempóváltásokkal, ám a miskolci zenészek inkább a kottát figyelték. Lehet, hogy épp Kopatchinskaja nézeteinek hatására?
Miskolci Szimfonikus Zenekar
2011. április 11. 19:00 Művészetek Háza
Km.: Patricia Kopatchinskaja (hegedű)
Vez.: Kovács László
Bartók: II. hegedűverseny
Dvorák: VII., d-moll szimfónia
Népszerű-bérlet
