Koreai muzsikusok a Müpában

Zene


jongcsilli_youngchillee.jpg
Jong Csil Li

A harmincnyolc éves, szöuli születésű Jong Csil Li az Egyesült Államokban tanult: előbb vadászkürt és karmester szakon, majd a mesterfokozat után a New York-i Egyetemen doktorált. 2002-ben Bulgáriába költözött, ahol több város nagyzenekarát is vezényelte. 2006 óta a plovdivi Állami Szimfonikus Zenekar első vendégkarmestere, 2008-tól a prágai Bohemia Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, állandó vendégkarmester a Szófiai Filharmonikusoknál, a Szarajevói Filharmonikus Zenekarnál pedig első vendégkarmester.

 
A budapesti koncerten szólistaként közreműködők egyike a karmester honfitársa, Hjan Im Jun (Hyun Im Yoon) fuvolaművész, aki 1994-ben fejezte be tanulmányait a Szöuli Művészeti Főiskolán, majd Svájcba költözött és a Genfi Konzervatóriumban Maxence Larrieu mesterosztályában tökéletesítette tudását. Mestervizsgáját 1997-ben tette le, de ezután is tovább tanult, Stuttgartban a Zene- és Képzőművészeti Főiskolán. Részt vett több rangos nemzetközi zenei versenyen. A másik szólista a bolgár származásű francia hegedűművész, Svetlin Roussev, aki a párizsi Conservatoire-t végezte Summa cum laude minősítéssel 1994-ben, s 2000-ben Franciaországban "az év felfedezettje" lett.
 
A hangverseny műsorán Bizet-Borne Carmen-fantáziája, Lalo Spanyol szimfóniája és Csajkovszkij V. szimfóniája szerepel.