Kortárs komolyzene mindenkinek - Nyitott kapuk napja a Zeneakadémián

Zene

A Zeneakadémia épületében újra megrendezik a tavaly nagy népszerűségnek örvendő túrákat: az érdeklődők 15:00 órától a zenetudós hallgatók irányításával járhatják be az épületet, megtekinthetik a tantermeket, ahol Bartók és Kodály tanított, bepillanthatnak a nagyterem és a kisterem kulisszái mögé, és szó lesz majd a lépcsőfordulókban található rejtélyes kék gömbökről, amelyekben a hagyomány szerint a zene szelleme rejtőzik. A látogatók 16:00 órai kezdettel két, párhuzamosan folyó előadáson vehetnek részt: Tallér Zsófia zeneszerző a kortárs operával ismerteti meg közönségét, Sári László zeneszerző pedig kreatív zeneszerzői gyakorlatokat tart. A Nyitott kapuk napján a közönség az épület különböző helyszínein: lépcsőfordulókon, tantermekben, ruhatárakban és a padláson hallgathatja meg az ifjú tehetségek külön erre az alkalomra írt zenei kísérleteit, és ? különleges performance-koncertek keretében ? korábbi műveiket. ?Már az alapításkor is fontosnak tartotta Liszt Ferenc és Erkel Ferenc, hogy a Zeneakadémián zeneszerzés-oktatás legyen, s azóta is a zeneszerzés szakos hallgatók adják a Zeneakadémia savát-borsát. Hiszen amit húsz év múlva magyar zenének nevezünk, az már az ő alkotásukat is magába foglalja. E nyitott nap tehát felér egy jövő-kutatással: ki tudja, melyik fiatal kolléga nevét nem szabad majd elfelejtenünk? Utcai gyülekezések, megemlékezések, és koszorúzások mellé most egy olyan programot ajánlunk október 23-ára, melynek során a művészet egyik szent helyén a fiatalok a zenéjükön keresztül beszélhetnek arról, hogyan is képzelik a jövőt, milyennek látják a jelent, és miként viszonyulnak a múlthoz.? (Batta András, a Zeneakadémia rektora). A Nyitott Kapuk Napja kezdési időpontja: 2005. október 23. 15:00 óra. A belépés ingyenes. A részletes program az alábbiakban olvasható. SZERZŐK: Alpár Balázs[1982] hat éves kora óta tanul zenét, 2003-tól a Zeneakadémia zeneszerző hallgatója. Az igényes könnyűzenéhez való vonzódásának következtében klasszikus tanulmányai mellett néhány év jazz is helyet kapott. Műfajokat ötvöző szerzeményeiben ? a könnyed hangvétel mellett is ? a komolyzenei igényesség megőrzésére törekszik, amely főképp ritmikai és harmóniai sokszínűséget, a szólamok gondos kidolgozottságát, hangulati, érzelmi ívek zenei kirajzolását jelenti. Vezetője és házi szerzője a Fugato Orchestrának (www.fugato.org). 16:50 ? AULA (földszint) > Játszótér > Ébredés > Haikuk III > Hét nyolcad > Virelai > Neander-variációk FUGATO ZENEKAR | Puss Ferenc | Kutas Beatrix [1. hegedű] |Bazsa Diána | Csap Melinda [2. hegedű] | Jekl Dóri | Tóth Dávid [brácsa] | Radványi Anna | Zétényi Tamás [cselló]| Bartányi Réka [bőgő] | Marschall Lívia | Lukács Kriszti [fuvola] | Valentiny Gábor [barokk furulya] | Hargitai Péter [trombita] | Scheich Dávid [oboa] | Boros Gábor [gitár] | Nagy Zsolt [dob] | Veisz Gábor [basszusgitár] | Bolygó Bence | Kugyelka Zsolt | Papp Dániel [ütőhangszerek] | Györfi Anna | Kuszenda Eszter [ének] | Alpár Balázs [zenekarvezető | zongora | szintetizátor] Hat rövid darab, szimfonikus progresszív rock, egy progresszíven szimfonikus zenekar előadásában. 18:00 és 18:30 ? XXVII. TEREM (3. em.) > Elektroakusztikus szvit irodai eszközökre| 1. Grafit 2. Kompjútermészet 3. Papírzene Alpár Balázs [elektronika] Háromtételes etűd az irodákban előforduló eszközök (számítógépek, billentyűzetek, papírlapok, nyomtatók, stb.) eredeti és effektezett hangjainak felhasználásával. Az ember és a gépek kapcsolata, a zajok és a zörejek világa rendszerré áll össze: zenévé válik. Barsi Botond [1984] a Zeneakadémia zeneszerzés-zeneelmélet-tanári szakos hallgatója Budapesten, és a Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Intézetének fuvola-szakos hallgatója Győrben. 17:05 és 18:40 ? CSEMBALÓ TEREM (3. em.) > Ballada Várallyay Ágnes [csembaló] Ködös hangulatú hatrészes darab: ?etűdös? és ?furioso? részek ?panaszos? dallamfoszlányokkal váltakoznak. [2005. nyár] 17:35 ? BARTÓK TEREM (2. em); 17:50 ? KISTEREM (1. em); 18:45 I. TEREM (1. em) > Wotan haragja Bartal Tímea [klarinét] | Barsi Botond [zongora] A wagneri germán főisten dárdája klarinéton és zongorán szólal meg: disszonancia és színkavalakád néhány percben. [2005. június] > Pszichológia-teszt | Preludio-Toccata-Fuga-Cantilena-Marcia-Canzone-Postludio Kákonyi Árpád [zongora] A feleletválasztós pszichológia-dolgozatok ihletésére született mű négy hangot használ (a, b, c, d), az egyes részek attaca követik egymást, olykor logikusan, olykor váratlan váltással. [2005. tavasz] 17:15 és 18:15 ? FŐLÉPCSŐ (Király u.) és HÁTSÓ LÉPCSŐ (Dohnányi u.) > Budapesti jelenetek | 1. Visszhangos utca 2. Ködös reggel 3. Nagykörút 4. Építkezésen 5. Halászbástya 6. Kamaraerdő Barsi Botond [fuvola] | Pintér László [oboa] | Bartal Tímea [klarinét] | Ott Rezső [fagott] Zenei utazás a belvárosból az agglomerációba. Népdalszerű elemek az utcán, kisszekundok a ködben, autódudák és villamoscsilingelés a dugóban, aszimmetrikus ritmusok egy építkezésen, végtelen dallam a Halászbástyán, végül sűrű erdő és madármotívumok a Kamaraerdőben. Vissza a természethez! [2004. ősz] Barta Gergely [1978] 2002-ben a Zeneakadémia karvezetés szakán, 2003-ban pedig az egyházzene szakon szerzett diplomát. Jelenleg a zeneszerzés szak 5. évfolyamos- és a DLA képzés 3. évfolyamos hallgatója. 18:00 és 18:55 ? RUHATÁR (1. em.) > Minnesang Földesi Péter [fuvola] | Viszokay Rudolf [fuvola] Az Evangélikus Énekeskönyv 355. énekének feldolgozása: a szerző menyasszonyának kedvenc dallama fuvolán és fuvolán. 18:05 és 18:55 ? NAGYTEREM > Splendidior cunctis astris Vági Orsolya [cselló] | Horváth Márton Levente [orgona] A mű a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepének Magnificat antifónájára épül. Bartók György [1975] gyerekkora óta foglalkozik zeneszerzéssel. Zenetudományi tanulmányait megszakítva először a University of Saskatchewan hallgatójaként Csapó Gyulától, majd a Zeneakadémián Vidovszky Lászlótól tanul zeneszerzést, ezenkívül rendszeresen vesz részt nemzetközi kurzusokon. Munkájában éppúgy helyet kapnak az extremitások, mint a bizonytalan köztes állapotok; az esetlegesség és az kiszámítottság egyenrangú elemek. A hang fizikai és nyelvi tulajdonsága együtt fejez ki valamit, vagy semmit. 17:45 ? NAGYTEREM > ORA 10-20 előadó 17:00 és 18:25 ? KUPOLATEREM (4. em) > Ha-et menivah be-od she-hi ratza ke-ha-shuit Ujházy Gyöngyi [cselló] | Csajági Veronika [fuvola] | Nagy Antal [trombita] | Futó Balázs [zongora] | vezényel: Horváth Balázs Horváth Bálint [1986] hétéves kora óta tanul zenét. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Fekete Győr István növendéke volt, jelenleg a Zeneakadémia másodéves hallgatója, tanára Orbán György. 17:20 ? KISTEREM (1. em.); 18:40 ? KARMESTER TEREM (3. em.) > Három dal | 1. Kés, virág 2. Kőből rakott mese 3. Madárr Juhász Orsolya [mezzoszoprán] | Horváth Bálint [zongora] Alkalmi ciklus Buda Ferenc [Kés, virág és Kőből rakott mese] illetve Nemes Nagy Ágnes [Madár] verseire. [2005] Horváth Márton Levente [1983] a zeneszerzés mellett orgonál, idén ötödéves. 17:40 és 18:40 ? FŐLÉPCSŐ (Király u.) > Perzsa Ave Maria Vági Orsolya [cselló] A sivatag homokját befújja a szél a katedrális kapuján. Egy magyar lány és egy iráni fiú esküvőjére készült alkalmi kompozíció. 17:40 és 18:40 ? NAGYTEREM > Chaconne blockflötére és orgonára Szigeti Máté [blockflöte] | Horváth Márton Levente [orgona] 1000 az 1 ellen: az ezersípú orgona egyetlen furulyával párban. Perotinus és Schütz kalandjai a jövőben. Juhász Balázs [1980] a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után a Zeneakadémián folytatja tanulmányait ütőhangszeres és zeneszerzés szakon, előbbit Rácz Zoltánnál, utóbbit Orbán Györgynél. 16:50 és 17:45 és 18:45 ? X. TEREM (2. em.) > Dale és Angelo | zenés színház a Vörös szobában a Twin Peaks és Angelo Badalamenti zenéje nyomán Mester Dániel [tenor szaxofon] | Csárics Sándor [trombita] | Monostori Gábor [zongora] | Orbán Balázs [nagybőgő] | Szűcs Péter | Rumy Balázs [klarinét] | Juhász Balázs [vibrafon] | Pusztai Gábor [dobok] | Kertész Károly [a ?Máshonnan jött ember?] | Bukovits Zoltán [technikai asszisztens] A Vörös szoba David Lynch Twin Peaks című filmsorozatának egyik központi helye volt: vörös függönyökkel szegélyezett terem, két világ között levő köztes hely, labirintus. Itt semmi nem úgy működik, ahogy megszoktuk, az ismerős elemek másképp állnak össze. ?Egy út két világ között? ? álom és realitás, különböző (zenei) világok ütközése, keveredése a Vörös szobában. 17:20 és 18:20 ? XVIII. TEREM (2. em.) > A Tízezerajtajú Templom Újházi Gyöngyi [cselló|ének] | Juhász Balázs [zongora] ?Van egy hely, ahonnan mindenfelé vezet út, és amely mindenhonnan elérhető. Ezt a helyet a Tízezerajtajú Templomnak hívják ? ez maga az ajtók útvesztője. Senki nem mehet kétszer ugyanazon az ajtón keresztül, és a tízezer ajtó közül egy sem visz oda vissza, ahonnan érkeztél. Mert az ajtók útvesztőjén csak igazi kívánság tud átvezetni. Akinek ilyen nincs, annak addig kell bolyongania, míg rá nem eszmél, mit kíván.? [Michael Ende | A Végtelen Történet] Kedves Csanád [1983] Csíkszeredán kezdte pályafutását, 1999-ben került el Budapestre, hogy tanulmányait itt folytassa. 14-15 évesen még Csíkszeredán írta első darabjait, bár ekkoriban még nem dőlt el, hogy képzőművészeti vagy zenei irányba lép tovább. Végül 1997-ben a zene mellett döntött, jelenleg a Zeneakadémia zeneszerző hallgatója. 17:20 és 18:20 ? NAGYTEREM > Űrbolyongás | belépés a 907-ik galaxisba | 1.eltévedés (andante) 2.stroboszkóp (allegro+lento) 3.a beteg sötét (rubato) 4.megszűnik az anyag (andantino e meditativo) 5. az átalakulás kulcsa (allegro) Selmeczi Vilmos [klarinét] 907 db hang + kadencia. A zenei univerzum egyik galaxisából a kadencia által átlépünk egy másikba. [1999] Magala Ronnie [1978] jelenleg ötödéves zeneszerző a Zeneakadémián, Orbán György tanítványa. 17:30 és 18:30 ? RUHATÁR (1. em.) > Transz-játék Pentaerophonia Budapest Fúvósötös: Líbor Dóra [fuvola] | Jakab Ágnes [oboa] | Tötös Krisztina [klarinét] | Kováts Imre [kürt] | Ott Rezső [fagott] A szerző két látszólag egymást kizáró zenei gondolkodás- és magatartásforma elegyítéséből hozta létre ezt a különös ?vegyületet?. Műfaját tekintve álrepetitív darab, melynek játékos témáját rituális törzsi zene köntösébe bújtatva hallhatjuk a darab folyamán. 18:00 ? KARMESTER TEREM (3. em.); 18:10 ? I. TEREM (1. em.) > Két Rilke-dal | 1. Herbsttag 2. Schlußstück Mikecz Kornél [bariton] | Monostori Gábor [zongora] 18:45 ? MŰVÉSZSZOBA (FÖLDSZINT) > Három zongoradarab | 1. ,,Az első jelek? 2. ,,A mennyei Jeruzsálem születése? 3. ,,Örökkön-örökké? Magala Ronnie [zongora] A bibliai ?Jelenések könyvének? látomásaira épül mindhárom zongorakompozíció. ,,Az első jelek? az utolsó idők kezdetét, ,,A mennyei Jeruzsálem születése? az új világ megjelenését, az ,,Örökkön-örökké? az öröklét dimenzióit jeleníti meg. Matkó Tamás [1981] a Bartók Béla Konzervatóriumban három évig tanult zeneszerzést Kocsár Miklósnál és Csemiczky Miklósnál, 2003-ban felvették a Zeneakadémiára, ahol jelenleg harmadéves zeneszerző hallgató Orbán Györgynél. 17:15 KARMESTER TEREM (3. em.); 17:35 ? KISTEREM (1. em.) > Around 50 Futó Balázs [zongora] Meskó Ilona a Zeneakadémia zeneszerzés szakán Vajda János növendéke, idén felvették karmester szakra. A Ventoscala Ifjúsági Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője. 17:30 ? X. TEREM (2. em.); 18:00 ? I. TEREM (1. em.); 18:55 ? KARMESTER TEREM (3. em.) > Dalok Sáfár Orsolya [ének] | Meskó Ilona [zongora] Nyitrai László [1980] gyerekkora óta foglalkozik zenével és zeneszerzéssel, de felsőfokú zenei tanulmányai előtt közgazdászként szerzett diplomát. Zeneszerzést és más zenei tudományokat magánúton tanult Kiss Zsuzsánál és Szudi Máriánál. Idén nyert felvételt a Zeneakadémia zeneszerzés szakára, tanára Fekete Gyula. 17:00 és 18:30 ? I. TEREM (1. em.) > Vágyakozás Somogyi Anita [szoprán] | Tóth Erika [zongora] | Barsi Botond [fuvola] Dalok Somogyi Anita számára, zenekarra. Az 5 dalból álló ciklus 3 darabja szólal meg, ezúttal zongorán. 18:05 és 18:35 ? BARTÓK TEREM (2. em.) > Ballada Eszter ablaka alatt Madaras Gergő [fuvola]| Birtalan Zsolt [zongora] Személyes mű egy létező Eszter számára, sajátos hangulatú, miként a szerző és a címzett viszonya. [2005. március] > A pillangó kalandjai Barsi Botond [fuvola] | Bábel Klára [hárfa] Könnyed, dodekafon kompozíció egy pillangóról, aki hazafelé száll. Szekeres László [1984] zenei tanulmányait Veszprémben kezdte (zongora), majd Győrben folytatta (zeneszerzés). 2002-től a Zeneakadémia zeneszerző hallgatója Vajda Jánosnál. 17:05 ? KISTEREM (1. em.); 17:25 ? KARMESTER TEREM (3. em.); 17:50 ? BARTÓK TEREM (2. em.) > Bonanza Szvit| 1. Prelude 2. Etűd 3. Intermezzo 4. Keringő Szekeres László [zongora] A ?90-es évek elején volt egy zenekar, a Bonanza Banzai. Most született egy zongoraszvit a számaikból. Sztojanov Georgi a Magyar Rádió Gyermekkarában kezdett a zenével foglalkozni, 1995 óta hegedül, 1998 óta zongorázik, Eötvös Péter Atlantis című darabjának hatására döntött úgy, zeneszerző lesz. Jelenleg a Zeneakadémia zeneszerző hallgatója Orbán Györgynél. 17:15 és 17:30 és 17:45 ? I. TEREM (1. em.) > Két bolgár népdal | 1. Velo le karagjozova 2. Ocsi, cserni ocsi Simon Dávid [fuvola] | Szalai András [cimbalom] Bolgár szerző, bolgár népdalok feldolgozása, fuvola és cimbalom. Hogy stílusgyakorlat-e vagy saját kompozíció? Hogy bolgár-e a fuvola anyaga és hogy magyar-e a cimbalom? És ha igen? Virágh András [1984] a Zeneakadémia zeneszerző hallgatója Fekete Gyulánál és a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának orgona szakos hallgatója Karasszon Dezsőnél. Számos orgona- és kortárs zenei fesztiválon szerepelt Magyarországon és külföldön. 18:20 ? KARMESTER TEREM (3. em.); 18:50 ? I. TEREM (1. em.) > Szonáta fuvolára és zongorára | 1. Maestoso 2. Andante tranquillo 3. Vivace Suszter Ágnes [fuvola] | Fülei Balázs [zongora] Németországban született, franciás szellemiségű szonáta három tételben. [2004] Zarándy Ákos [1982] középfokú zenei tanulmányait a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte, jelenleg a Zeneakadémia karvezetés és zeneszerzés szakán tanul. 18:25 és 18:55 ? KISTEREM (1. em.) > Canç?o Kállay Ernő [hegedű] | Szabó Mátyás [marimba] | Kákonyi Árpád [zongora] A mű két témára épül, szerkezete egyszerű dalforma. Hangzása nem lép túl a statikus diatónia határain. [2005. tavasz] Zombola Péter [1983] zeneszerzői tanulmányait 1997-től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Kocsár Miklós és Csemiczky Miklós végezte, 2001-től a Zeneakadémián Orbán György és Jeney Zoltán növendéke. 2004-től a Színház és Filmművészeti Egyetem óraadó tanára. 17:25 és 18:05 ? KUPOLATEREM (4. em.) > Levitáció Kákonyi Árpád [zongora] Zongoradarab, mely egy állandóan ismétlődő héthangú sorra épül. [2005. április] A zürichi Hochschule für Musik und Theater hallgatóinak koncertjei: David Sontón-Caflisch (CH) [1974] hegedűművészként végzett a zürichi HMT-n, komponálással autodidakta módon kezdett foglalkozni. 1992-ben alapította saját együttesét (Kammerensemble musicuria), 2002-ben kórusát (Konzertreihe ö!), mindkettővel főként kortárs zenét ad elő. 2004 óta Isabel Mundry osztályában tanul zeneszerzést. 18:10 és 18:30 ? X. TEREM (2. em.) > Roulette for String Quartet Hoffmann Ágnes [hegedű] |Derecskei András [hegedű] | Somfai Gábor [brácsa] | Nagy Ibolya [cselló] Képzeletbeli orosz rulett vonósnégyesre, a végén ? ahogyan kell ? halálos lövéssel. Juhee Chung (KOR) Szöulban kezdte zenei tanulmányait (zeneelmélet), Bostonban folytatta a Berklee-n (jazz, filmzene), majd zeneszerzés-diplomát szerzett Frankfurtban Isabel Mundry-nál. Jelenleg a zürichi HMT hallgatója Gerald Bennett osztályában. Számos mesterkurzuson vett részt (Michael Jarrell, Klaus Huber, Jonathen Harvey, stb.), darabjait több fesztivál is műsorra tűzte (Darmstadt, Párizs). 2004-ben az IRCAM elektronikus zenei stúdiójában dolgozott. 18:15 és 18:45 ? XXXVII. TEREM (3. em.) > Cho Mu II. Juhee Chung [elektronika] Madarak tánca zenébe öntve. Az alapanyag a víz hangja: a vízé, mely egyszerre foglalja magába a születést és a halált. Tobias von Glenck (CH) [1978] a zürichi HMT-n Rätus Flisch, Andreas Cincera, Bänz Oester, Peter Frei növendékeként, valamint az olaszországi Lugano konzervatóriumában Andreas Concera osztályában végezte tanulmányait. Több mesterkurzuson vett részt, zenei érdeklődése a klasszikus zenétől a jazzen át az elektronikus tánczenéig terjed. 17:10 ? BARTÓK TEREM (2. em.); 17:40 ? KARMESTER TEREM (3. em.); 18:05 ? KISTEREM (1. em.) > Cheops for piano solo Holics László [zongora] Martin Skalsky (CH) [1977] zenetudományi, közgazdasági és informatikai tanulmányokat végzett és évekig tanult énekelni Bécsben, jelenleg a zürichi HMT zeneszerző hallgatója Mathias Steinauernél és Gerald Bennetnél. Több zeneszerzői workshopban vett részt Wolfgang Rihm, Cristobal Halffter, Krzyzstof Meyer, Alvin Lucier, Isabel Mundry, illetve mások irányításával, műveit számos nemzetközi fesztiválon játszották már (Svájc, Németország, Brazília, stb.). 17:50 és 18:45 ? KUPOLATEREM (4. em.) > Condule(e)r a Vuk Földesi Péter [fuvola] | Tötös Krisztina [klaninét | basszusklarinét] | Futó Balázs [zongora] | Deák Anna [hegedű] | Nagy Ibolya [cselló] | Martin Skalsky [ütőhangszerek] A ?Vuk? szerbül annyit tesz: róka. Így hívják azonban a szerző legjobb barátját is, aki számára a mű készült. A darab Vuk apjának állít emléket. HELYSZÍNEK: Földszint AULA 16:50 ? Alpár Balázs > Játszótér > Ébredés > Haikuk III > Hét nyolcad > Virelai > Neander-variációk MŰVÉSZSZOBA 18:45 ? Magala Ronnie > Három zongoradarab NAGYTEREM 17:20 ? Kedves Csanád > Űrbolyongás 17:40 ? Horváth Márton Levente > Chaconne blockflötére és orgonára 17:45 ? Bartók György > ORA 18:05 ? Barta Gergely > Splendidior cunctis astris 18:20 ? Kedves Csanád > Űrbolyongás 18:40 ? Horváth Márton Levente > Chaconne blockflötére és orgonára 18:55 ? Barta Gergely > Splendidior cunctis astris Lépcsőfordulók FŐLÉPCSŐ (Király u.) 17:15 Barsi Botond > Budapesti jelenetek (1-3. tétel) 17:40 Horváth Márton Levente > Perzsa Ave Maria 18:15 Barsi Botond > Budapesti jelenetek (1-3. tétel) 18:40 Horváth Márton Levente > Perzsa Ave Maria HÁTSÓ LÉPCSŐ (Dohnányi u.) 17:23 Barsi Botond > Budapesti jelenetek (4-6. tétel) 18:23 Barsi Botond > Budapesti jelenetek (4-6. tétel) 1. emelet RUHATÁR 17:30 Magala Ronnie > Transz-játék 18:00 Barta Gergely > Minnesang 18:30 Magala Ronnie > Transz-játék 18:55 Barta Gergely > Minnesang KISTEREM 17:05 Szekeres László > Bonanza Szvit 17:20 Horváth Bálint > Három dal 17:35 Matkó Tamás > Around 50 17:50 Barsi Botond > Wotan haragja > Pszichológia-teszt 18:05 Tobias von Glenck [CH] > Cheops for piano solo 18:25 Zarándy Ákos > Canç?o 18:55 Zarándy Ákos > Canç?o I. TEREM 17:00 Nyitrai László > Vágyakozás 17:15 Sztojanov Georgi > Két bolgár népdal 17:30 Sztojanov Georgi > Két bolgár népdal 17:45 Sztojanov Georgi > Két bolgár népdal 18:00 Meskó Ilona > Dalok 18:10 Magala Ronnie > Két Rilke-dal 18:30 Nyitrai László > Vágyakozás 18:45 Barsi Botond > Wotan haragja > Pszichológia-teszt 2. emelet BARTÓK TEREM 17:10 Tobias von Glenck [CH] > Cheops for piano solo 17:35 Barsi Botond > Wotan haragja > Pszichológia-teszt 17:50 Szekeres László > Bonanza Szvit 18:05 Nyitrai László > Ballada Eszter ablaka alatt > A pillangó kalandjai 18:35 Nyitrai László > Ballada Eszter ablaka alatt > A pillangó kalandjai 18:50 Virágh András Gábor > Szonáta fuvolára és zongorára X. TEREM 16:50 Juhász Balázs > Dale és Angelo 17:30 Meskó Ilona > Dalok 17:45 Juhász Balázs > Dale és Angelo 18:10 David Sontón-Caflisch [CH] > Roulette for String Quartet 18:30 David Sontón-Caflisch [CH] > Roulette for String Quartet 18:45 Juhász Balázs > Dale és Angelo XVIII. TEREM 17:20 Juhász Balázs > A Tízezerajtajú Templom 18:20 Juhász Balázs > A Tízezerajtajú Templom 3. emelet CSEMBALÓ TEREM 17:05 Barsi Botond > Ballada 18:40 Barsi Botond > Ballada KARMESTER TEREM 17:15 Matkó Tamás > Around 50 17:25 Szekeres László > Bonanza Szvit 17:40 Tobias von Glenck [CH] > Cheops for piano solo 18:00 Magala Ronnie > Két Rilke-dal 18:20 Virágh András Gábor > Szonáta fuvolára és zongorára 18:40 Horváth Bálint > Három dal 18:55 Meskó Ilona > Dalok XXXVII. TEREM 18:00 Alpár Balázs > Elektroakusztikus szvit irodai eszközökre 18:15 Juhee Chung [KOR] > Cho Mu II. 18:30 Alpár Balázs > Elektroakusztikus szvit irodai eszközökre 18:45 Juhee Chung [KOR] > Cho Mu II. 4. emelet KUPOLATEREM 17:00 Bartók György > Ha-et menivah be-od she-hi ratza ke-ha-shuit 17:25 Zombola Péter > Levitáció 17:50 Martin Skalsky [CH] > Condule(e)r a Vuk 18:05 Zombola Péter > Levitáció 18:25 Bartók György > Ha-et menivah be-od she-hi ratza ke-ha-shuit 18:45 Martin Skalsky [CH] > Condule(e)r a Vuk