Kortársakat is játszik Almássy László Attila Szófiában

Zene


almassy_laszlo_attila.jpg
Almássy László Attila

A művész igen népszerű Szófiában, ezúttal harmadszor hívták meg. Almássy László Attila előzőleg 1998-ban, majd 2005-ben koncertezett a bolgár fővárosban, nagy sikerrel. A pénteki koncerten Bach, Mendelssohn és Liszt művei mellett kortárs szerzők, többek között Leif Martinussen, valamint Koloss István és Gárdonyi Zoltán egy-egy műve is elhangzik.

 
Almássy László Attila 47 éves, a budapesti Zeneakadémián szerzett diplomát Lehotka Gábor orgonaművész tanítványaként. Eddig négy világrész 25 országában hangversenyezett, a többi között Salzburgban, Rómában, a Vatikánvárosban, Londonban és Sydney-ben. Budapesten él, tanít és egyházi muzsikusként is tevékenykedik.