Kórustalálkozó Debrecenben

Zene


bartokfeluton_mupa_korus_bytsd-2.jpg
Képünk illusztráció

Július 29-én a kórusok látványos felvonulásával és a nyitóhangversennyel veszi kezdetét a Bartók Béla XXIV. Nemzetközi Kórusverseny- és Folklórfesztivál. A kórusverseny történetében először fordul elő, hogy nagy létszámú kórusok jelentkeztek a világ több országából, például Kubából, Kínából, Litvániából, Lengyelországból, Franciaországból, Olaszországból.

 
A versenyző kórusok a folklórbemutatón népviseletben mutatják be saját népük kultúráját, szokásait, táncait.
 
A tíztagú szakmai zsűrit négy magyar és hat külföldi szaktekintély alkotja. Négy magyar kórusért is izgulhat majd a közönség, ebből három debreceni kórus, ami szintén újdonság a kórusverseny történetében.
 
Kísérő rendezvény is színesíti versenyt. Magyar és francia képzőművészek anyagából látható majd kiállítás, amely Bartók Béla munkássága előtt tiszteleg. Augusztus 1-jén záróünnepséggel és díjkiosztó gálával ér véget a nagydíjért folyó küzdelem.