Kórusverseny Debrecenben

Zene

Közel húsz országból, többek között a Dél-afrikai Köztársaságból, az Egyesült Államokból, Kínából, Mexikóból és Svédországból is érkeznek kórusok. Az idén folklórfesztivállal gazdagodó verseny a kórusvezetők számára akkreditált továbbképzéssel teszi teljessé a debreceni komolyzenei napokat. A kortárs kórusművészet képviselői számára kétévente teremt megnyilatkozási és találkozási lehetőséget a rendezvény. Az idei év többszörösen is jubileumi: 125 éve született a névadó és 90 éves lenne Gulyás György karnagy, aki éppen 45 évvel ezelőtt alapította meg a találkozót. A világ tíz legjobb kórusversenyei között számon tartott esemény programjában kizárólag 1945 után keletkezett énekkari művek - köztük magyar darabok - szerepelhetnek. A versenyen amatőr és hivatásos énekkarok: gyermek-, ifjúsági-, nőikarok, kamarakórusok és vegyeskarok is részt vehetnek. A megmérettetés az elődöntőből és a döntőből áll, ahol kötelező darabokat és szabadon választott műveket adnak elő a résztvevők. A zsűri nemcsak az előadásmódot, hanem a műsorválasztást is értékeli. A fődíj 500 ezer forint, a karnagynak pedig 100 ezer forint pénzjutalmat adnak át. A győztes kórus meghívást kap a 2007. évi ?Kórusmuzsika Európa Nagydíja? (European Grand Prix for Choral Singing) versenyre. Az elismert külföldi és magyar művészekből álló tíztagú zsűriben a hazai komolyzene képviselői közül Gráf Zsuzsanna, Jobbágy Valér, ifj. Sapszon Ferenc és Szesztay Zsolt foglal helyet. A szakmai zsűri külföldi tagjai John Fitzpatrick (Írország), Alberto Grau (Venezuela), Carl Hogset (Norvégia), Sigrid Johnson (Egyesült Államok), Eugeniusz Kus (Lengyelország) és Ronald Smart (Ausztrália). A bartóki életmű szellemiségének megfelelően az idén először nemzetközi folklórfesztivál is csatlakozik majd a versenyprogramokhoz. Így a versengő kórusok kortárs- és népzenei bemutatóin kívül négy professzionális folklóregyüttes színpadra lépése is színesíti a rendezvényt. Köztük lesz a bolgár Angelite nőikar, akik a balkáni folklór képviselői, az Urálon túlról érkező Huun-Huur-Tu, akik különleges hangképzéssel énekelnek, a szardíniai Tenores di Bitti kvartett, a mediterrán stílusképviselői. A magyar népzenét ?hazánk kulturális nagykövete? Sebestyén Márta és együttese jeleníti majd meg. A Bartók-kórusversenyek egykori legjobbjai ? kórusok és karnagyok ? közül sokan mára a nemzetközi zenei élet élvonalába jutottak, s pályájuk meghatározó állomásaként tekintenek Debrecenre. Számos magyar és külföldi komponista alkotásai indultak világhódító útjukra a cívisvárosból. Idén sem maradnak el az újonnan, Debrecen város felkérésére komponált kórusművek ősbemutatói. A Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny és a Debreceni Egyetem Konzervatóriuma 30 órás, akkreditált továbbképzést indít kórusvezetők számára július 26. és 30. között. A tanfolyam célja a résztvevők karirodalmi tájékozottságának és kórusmódszertani ismereteinek bővítése az 1945 után keletkezett magyar és külföldi kórusirodalom terén. A névadó előtt ?Bartók nyomában? című tanácskozással tiszteleg a KÓTA (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége) és a Főnix Rendezvényszervező Kht., a Kórusverseny szervezője. A Bartók Béla XXII. Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál programjai három kivétellel ingyenesek, és többnyire a februárban átadott Kölcsey Központban kapnak helyet. A verseny, a folklórfesztivál és a továbbképzés programkínálata tartalmas időtöltésül szolgál a komolyzenét művelők és kedvelők számára is.