Köszönjük, Sipi! - jótékonysági koncert

Zene

A búcsúlemez

Meghatározója volt a Djabe hangzásának, és oroszlánrésze volt a zenekar itthoni és külföldi sikereiben, díjaiban. Sokszínű, vidám egyéniségét tisztelték és szerették barátai, zenész- és színésztársai és a nagyközönség egyaránt. A Djabe zenekarral Magyarországon kívül 19 országban örvendeztette meg a közönséget játékával.

Sokan színészként ismerték. 1981-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán, majd 18 évig a Vígszínház tagja volt. Emlékezetes alakításai közül legszívesebben A dzsungel könyveA padlás, az Össztánc, a Játszd újra, Sam! előadásokra emlékezett. Szinkronszínészként nívódíjat kapott. A legtesthezállóbb szerep számára az Európai Reneszánsz Tisztelői társulattal bemutatott Hrabal-előadás, a Táncórák idősebbeknek és haladóknak volt.

Bubik Istvánnal és Ruzicska Tamással alapították a Macumba ütőegyüttest, mellyel később nagy sikereket értek el. Sipi úgy tudott a kézi ütőhangszereken játszani, hogy ha eloltották a villanyt, azt hitte a közönség, hogy egy eredeti afrikai dobost hall. Ez történt a párizsi Pompidou központban. A fekete közönség szinte "felháborodott". Egy fehér ember úgy zenélt, mint ők... Szenzációsan játszott mindenen, amihez hozzányúlt, de igazából ő a djembe fejedelme volt.

Sipos Andrást gyászolja a színésztársadalom, zenészbarátai és legfőképpen a családja - felesége és három kicsi lánya. Tercsike hét, Anna és Ágota 4 évesek. A szervezők a koncert teljes bevételét a családnak ajánlották fel. Minden szereplő, technikai közreműködő és szolgáltató lemondott a díjazásról.

A műsor első részében a színészkollégák emlékeznek. Utánuk lép színpadra a Djabe zenekar, amely külön erre az estére összeállított műsorával búcsúzik a baráttól, a zenésztárstól. A technika és videokivetítő segítségével még egyszer, utoljára együtt fognak zenélni Sipos Andrással. Fellép a műsorban több, korábban a zenekarral együtt játszó zenész is, például Said Tichiti, marokkói származású énekes és ütőhangszeres, aki több lemezen és koncerten szerepelt már a zenekarral, valamint Kovács Ferenc Magony zenekara, Balogh Kálmán cimbalmossal és Dresch Mihállyal kiegészülve. A műsor kiemelkedő vendége Steve Hackett, a Genesis egykori gitárosa, aki a Táncolnak a kazlak című albumon közreműködött és koncertezett is a Djabéval Londonban. Első szóra elvállalta a fellépést. A koncertre Roger Kinggel, a billentyűsével érkezik.

"A Djabe búcsúzó CD-t készít Sipinek. Az együttes október elején stúdióban rögzíti a lemez anyagát. Minden hangot Andrásnak játszunk. Régi számok, soha nem játszott kompozíciók, archív és fel nem használt felvételek segítségével Sipi is ott lesz a stúdióban és a számok egy részén. A lemezt az a Witchi Tai To zárja, mely Sipi utolsó koncertjének utolsó száma volt a debreceni Jazz napokon 2007. szeptember 7-én. Ha tudtuk volna, hogy ez lesz az utolsó alkalom, talán sohasem jövünk le a színpadról" - mondta Égerházi Attila, a Djabe gitárosa.

2007. november 30. 19:00 Petőfi Csarnok (Budapest) - Sipos András jótékonysági emlékkoncert; km.: Djabe zenekar, Steve Hackett (gitár), Roger King (billentyű), Said Tichiti (ének, ütőhangszerek), Balogh Kálmán (cimbalom), Dresch Mihály (fúvós hangszerek), a Magony zenekar és színész barátok