Közeleg az I. Kodolányi Nemzetközi Jazzverseny döntője

Zene

John Hollenbeck

A 30 évnél fiatalabb tagokból álló, 3-7 tagú combo-formációk a jazz nemzetközileg elismert zenészeiből álló zsűri előtt adnak számot tudásukról, és természetesen a jazz-zenét kedvelő közönség előtt is bemutatkozhatnak. Stílus megkötés nincs, a jazz műfaján belül hagyományos és modern, elektronikus és akusztikus, mainstream és fúziós jazz együttesek egyaránt jelentkezhettek. A versenyre több tucat formáció jelentkezett június végéig, közülük egy nemzetközi zsűri választotta ki a döntőben bemutatkozó, hat országot képviselő együtteseket. A legjobbakat értékes pénzdíjak is várják, a nyertes zenekar jutalma több mint egymillió forint (5.000 euró) lesz, valamint a Magyar Rádió fellépési lehetőséget kínál a dobogós együttesek egyikének a Bartók Rádió "Jazz a Márványteremben" című sorozatának keretében 2008 őszén.

A nemzetközi zsűriben olyan világhírű művészek ülnek, mint a Grammy-díjra jelölt, ütőhangszeres-zeneszerző-hangszerelő John Hollenbeck (New York), aki saját formációi mellett a legendás Bob Brookmeyer big bandjének állandó dobosa, vagy a szintén amerikai, egyéni hangú Kyle Gregory, trombitaművész-zeneszerző, aki már több ízben játszott Magyarországon. Hazánkat az egyik legnagyobb szakmai tekintély, Gonda János (zongoraművész-zeneszerző, a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszékének alapítója), a sokoldalú, előadóként és zeneszerzőként is meghatározó egyéniség, Borbély Mihály (szaxofon, népi fúvós hangszerek, főiskolai tanár), illetve az európai és tengerentúli jazzélet berkeiben egyaránt aktív, fiatal jazz-zongoraművész-zeneszerző, Szabó Dániel (a 2006-os, világméretű "International Martial Solal Piano Competition" győztese, a Kodolányi János Főiskola Művészeti tanszékének művészeti vezetője) képviseli.

A jazz-zenét kedvelők Siófokon nem csak az induló zenekarok produkcióit hallgathatják meg. Július 25-én a zsűritagokból álló zenekar lép fel Szandai Mátyás, nagybőgő-művész közreműködésével, július 26-án az első 3 helyezett és a különdíjasok adnak majd különleges koncertet a díjkiosztó gálaest keretében.

A zsűri által a versenybe juttatott zenekarok listája:

Azure (Hollandia)
Balázs Tamás Trio (Magyarország)
Brumcalli (Németország)
Csicsák Quartet (Magyarország)
Fenyvesi Márton Trió (Magyarország)
Judy's Jazz (Magyarország)
Koala Fusion (Magyarország)
Mindsweeper (Magyarország)
Molnár Sándor Quintet (Magyarország)
Switch On Quintet (Lengyelország)
The Tim Evans Quartet (Egyesült Királyság)
Three Peas in a Pod (Németország)
Trio Novalis (Ausztria)