Közeleg Plácido Domingo énekversenye

Zene

 Alvaro Domingo

(MTI) - A verseny szervezői pénteki budapesti tájékoztatójukon beszámoltak arról, hogy már csaknem 1400-an jelentkeztek a versenyre, köztük 50 magyar aspiráns is található. A fiatal énekesek több mint 30 országot képviselnek, a magyarok közül még soha nem neveztek be annyian, mint az idén. A nevezőknek életrajzot, fényképet és cd-t vagy dvd-t kellett eljutatniuk az előválogató zsűrinek. A versenyfelhívást a legutóbbi, 2008-as versenyen a kanadai Québecben tették közzé.

 
Az előzsűri négy tagja nem találkozik egymással, nem is egy városban dolgoznak, egymástól függetlenül választják ki azt a 40 előadót, aki majd a pécsi középdöntőben léphet színpadra zongorakísérettel július 25-től két lépcsőben - mondta el Alvaro Domingo, aki édesapja kérésére dolgozik a verseny lebonyolításán. Az utolsó, augusztus 1-jei budapesti döntőre már csak 10-en, legfeljebb 12-en maradhatnak, nekik egy általuk szabadon választott ária mellett föl kell készülniük olyan darabokkal, amelyekből a zsűri jelölhet ki egyet. Aki pedig a Domingónak oly fontos zarzuela műfajban is elindul, annak ilyen áriával is be kell mutatkoznia.
 
A döntő zsűrijében, amint hagyomány, tíz híres operaház vezetői kapnak helyet Párizsból, Madridból és Bécsből. Három díjat adnak ki külön férfi és női kategóriában, az első helyezett női és férfi énekes 30-30 ezer dollárt kap, a második helyezetteknek 20-20, a harmadik helyen végzőknek 10-10 ezer dollárt adnak. A zarzuela kategória egy-egy fődíjasa is 10 ezer dollárt kap. A szervezők azt is lehetővé szeretnék tenni, hogy szavazással a közönség is kiválaszthassa kedvenc énekesét.  A gálaesten a Pannon Filharmonikusokat Hamar Zsolt vezényli majd a Magyar Állami Operaházban.
 
Az első versenyt Párizsban rendezték - emlékeztetett rá Lucienne Tell, a verseny igazgatója. Eleinte nagyon nehéz volt megteremteni a pénzügyi hátteret, később azonban, látva a sikert, sok támogató csatlakozott. Látták, hogy milyen sztárokat fedezhetnek így fel - José Cura, Rolando Villazón, Elisabeth Futral, Joyce DiDonato is az Operaliának köszönheti gyors nemzetközi karrierjét. Hozzátette: Moszkvától Tel-Avivig sok város vetélkedik a verseny megrendezéséért.
   
Plácido Domingo a tavalyi nagysikerű pécsi koncertje után döntött Pécs és Budapest mellett. Magony Zsolt, a Megakoncert vezetője elmondta, idén is terveznek szabadtéri hangversenyt, ahol valószínűleg Domingo is énekel, a többi vendégről később adnak hírt.
   
Tavaly Québecben Szemerédy Károly volt az Operalia harmadik helyezettje. A Corvinus Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán diplomázott bariton 2005 áprilisában nyert felvételt az Operaház Stúdiójába, 2005 szeptembere óta pedig a madridi Escuela Superior de Canto növendéke.