Középpontban a reneszánsz

Zene

A reneszánsz jegyében premierként kerül a közönség elé Pfitzner Palestrinája Peskó Zoltán vezényletével, Kovalik Balázs rendezésében. A jeles francia mester, Vincent d'Indy magyar történelmi témájú lovagi szimfóniáját, a Jean Hunyade című opuszt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar mutatja be. Folytatva a Hunyadiak alakját megidéző fesztiválesteket, világzenei koncertet szerveznek emlékükre Királyok, szentek, vitézek címmel, a Micrologus Együttes előadásában pedig a nápolyi udvar reneszánsz zenéje csendül fel korabeli hangszereken.

A reneszánszhoz kapcsolódó programokon kívül még három tematikus sorozat található a BTF kínálatában. Az Esélyegyenlőség jegyében című sorozatnak olyan neves fellépői lesznek, mint a világhírű gospel kórus, a Blind Boys of Alabama, és Bozsik Yvette táncművész, aki az ország egyetlen kerekesszékes együttesével, a Gördülő Tánccsoporttal mutat be közös előadást. Koncertet ad Érdi Tamás, és színházi előadással mutatkozik be a fogyatékos fiatalokból álló Baltazár Színház.

2008-ban Kolozsvár lesz Budapest vendége, a már tradícióvá vált Világok Találkozása című sorozatban. E sorozat programjai között szerepel a vendégváros régizenei együttese, a Transylvania Baroque, továbbá vonósnégyese, az Arcadia Kvartett, a Kolozsvári Állami Magyar Színház pedig Puccini Gianni Schicchi című operáját mutatja be.

Utóbbi program a 150 éves Puccini előtt tisztelgő tematikus sorozatnak is része. A debreceni Csokonai Színház a Manon Lescaut-val vesz részt a fesztiválon, az Operaházban magyarországi bemutatóként Puccini egyik ismeretlen műve, az Edgar hangzik majd el koncertszerű előadáson, Hollerung Gábor vezényletével pedig Puccini ritkán hallható, nagyszabású miséje csendül fel.

A tematikus sorozatokon kívül, mint minden évben, idén is számos neves művész lép fel a Fesztiválon. Többek között itt lesz a tavaly betegsége miatt távol maradó Maxim Vengerov, saját együttesével látogat el hazánkba Sir John Eliot Gardiner, aki Bach János-passióját fogja vezényelni. Természetesen a magyar zenei élet színe-java is felvonul, és a tánc, a színház, a kiállítások szerelmesei sem maradnak program nélkül. A nagyszabású fesztiválnak idén két szponzora is van, az OTP és a MOL, kommunikációs partnere pedig a T-Mobile.