Krisztus-oratórium a szombathelyi székesegyházban

Zene

Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója elmondta: az eredetileg több mint háromórás mű kétórásra rövidített változatát adják majd elő négy szólista és kórus közreműködésével. A szimfonikus zenekart Vashegyi György vezényli, közreműködik a Budapesti Stúdió Kórus a Honvéd Férfikarral kiegészülve.

A szombathelyi egyházmegyében erre a napra összehívták azokat a házaspárokat, akik idén ünneplik házasságuk jubileumát, ennek a találkozónak a zárásaként, a Liszt-évhez is kapcsolódva mutatják be a zeneművet a Savaria Szimfonikus Zenekar, énekkarok és szólisták közreműködésével.