Krisztus oratóriumát zengi a világ

Zene

 

Október 22-én a World Liszt Day keretében számos helyszínen Liszt egyik legjelentősebb művének, a Krisztus oratóriumnak az előadásával tisztelegnek a zeneszerző emléke előtt. Liszt Ferenc maga is élete egyik főművének tekintette a Krisztus oratóriumot, amelynek komponálási folyamata 1853-ban indult, s amelynek teljes ősbemutatójára két évtizeddel később, 1873. május 29-én Weimarban került sor.

 
A World Liszt Day eseményhez csatlakoztak olyan városok, amelyek Liszt életében is jelentős szerepet játszottak és olyanok is, ahol a zeneszerző sosem járhatott ugyan, ám ahol a Liszt-kultusz így is virágzik - Vilniustól Párizson át egészen Szöulig. Franciaországban Párizs, Németországban Bayreuth, Csehországban Prága, Ausztriában pedig Bécs csatlakozott a kezdeményezéshez. A hazai közönség Budapesten a Szent István Bazilikában, illetve Egerben, Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden is meghallgathatja ezen a napon Liszt művét, nagyszerű zenekarok, kiemelkedő karmesterek, szólisták közreműködésével, úgymint Fischer Ádám, Peskó Zoltán, vagy a Liszt Év nagykövete, Kocsis Zoltán.
 
A World Liszt Day részletes programja
Párizs ? Invalidusok temploma, 20:00
 
Fellép: MR Szimfonikusok, MR Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
szólisták: Váradi Zita, Megyesi Schwartz Lúcia, Alessandro Codeluppi, Rezsnyák Róbert, Cser Krisztián
vezényel: Peskó Zoltán
 
 
Bayreuth ? Stadthalle, 19:30
 
Fellép: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenekara, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Énekkara (karigazgató: Erdei Péter)
szólisták: Rácz Rita, Pataki Potyók Dániel, Szegedi Csaba, Balogh Eszter
vezényel: Fischer Ádám
 
 
Bécs ? 107,3 Radio Stephansdom, 20:00
 
(A felvétel 2005-ben jelent meg.)
Bonni Beethoven Zenekar, Cseh Filharmónia Kórusa (Brno)
szólisták: Franziska Kirzel, Birgit Remmert, Donald Kaasch, Ralf Lukas
közreműködik: Christoph Anselm Noll
vezényel: Roman Kofmann
 
 
Vilnius ? Nemzeti Hangversenyterem, 19:00
 
Fellép: Litván Nemzeti Szimfonikus Zenekar, Kaunasi Állami Kórus
szólisták: Asta Kriksciünaité, Rita Novikaité, Edmundas Seilius, Liudas Mikalauskas
vezényel: Juozas Domarkas
 
 
Prága ? Szent Vitus-székesegyház, 19:30
 
Fellép:Kühnův smíšený sbor
szólisták:Miroslava Časarová, Alžběta Vomáčková, Štěpán Virm, Jiří Poláček
orgona:Josef Kšica
szavalat: Martin Švehla
karmester: Marek Vorlíček
 
 
Szöul ? Koyang Aramnuri Aram Concert Hall in Korea, 19:00
 
Fellép: Prime Philharmonic Orchestra & Organ
énekkar: Seonggyul University Symphonic Choir
szólisták: Eun Kyung Oh, Ah Kyung Lee, Hyun Jae Park, Lok Kee Chung
karmester: Sang Hoon Lee
 
 
 
 
Budapest ? Szent István Bazilika, 20:00
 
Fellép: Nemzeti Filharmonikusok (karigazgató: Antal Mátyás), Magyar Rádió Gyermekkórusa (karigazgató: Thész Gabriella)
szólisták: Szabóki Tünde, Gál Erika, Ócsay Annamária, Horváth István, Orendt Gyula, Kovács István
vezényel: Kocsis Zoltán
 
 
Eger ? Bazilika, 11:00
 
Fellép: Egri Cantus Agriensis Kórus, Miskolci Cardinal Mindszenty Kórus
szólisták: Szalai Ágnes, Németh Judit, Molnár András, Kolozsi Balázs, Tóth János
orgonán közreműködik: Király Csaba
karmester: Gergely Péter Pál
 
 
Győr ? Richter terem, 19:00
 
Fellép: Győri Filharmonikus Zenekar, Szlovák Filharmónia Kórusa (karigazgató: Blanka Juhanákova)
szólisták: Kriszta Kinga, WiedemannBernadett, Nyári Zoltán, Hámori Szabolcs, Haja Zsolt
karmester: Kocsár Balázs
 
 
Kecskemét ? Nagytemplom, 19:00
 
Fellép: Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, Kecskeméti Fesztiválkórus és Ars Nova Énekegyüttes
szólisták: Csereklyei Andrea, Vizin Viktória, Szerekován János, Klézli János, Massányi Viktor
karmester: Gerhát László
 
 
Sopron ? Szent Mihály templom, 19:00
 
Fellép: Soproni Liszt Szimfonikus Zenekar, Soproni Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar (vezényel: Makkos Ágnes), FidelissimaVegyeskar (vezényel: Arany János), Kórus Spontánusz (vezényel: Kocsis-Holper Zoltán)
szólót énekel: Donkó Imre
orgonán közreműködik: Kuzsner Péter és Tóthné Rázó Emőke
 
 
Szeged ? Dóm, 19:30
 
Fellép: Szegedi Szimfonikus Zeneker, Vaszy Viktor Kórus
szólisták: Kónya Krisztina, Gál-Weber Noémi, Csapó Józsed, Altorjay Tamás
karmester: Gyüdi Sándor