Kronosszal a világ körül

Zene

Ha valaki nem tudná a választ, jöjjön el november 7-én a Bartók-terembe. Az amerikai Kronos Quartet ugyanis olyan szerzők műveiből ad koncertet, akik közül jó, ha Osvaldo Golijov nevét ismeri a közönség. Erről persze nem a hallgatóság tehet: az együttes, amely alakulásakor, 1973-ban úgy döntött: a kortárs zenére szakosodik (ide értve Jimi Hendrixet, Philip Glasst és Astor Piazzolát is), rendhagyó módon úgy válogatta össze a műsorát, hogy csupa népzenei ihletésű művet játszik. A Közel-Kelettől Észak-Indián és Közép-Ázsián át utazunk velük Vietnámba és Indonéziába, zenei kirándulást teszünk Núbiába és Etiópiába, végül Északnyugat-Kanadába érkezünk. A műveket kivétel nélkül a Kronos vonósnégyes számára írták vagy hangszerelték. A koncert a világzene rajongóinak kötelező, a klasszikus vonósnégyes kedvelőinek melegen ajánlott.