Külföldi Kodály-koncertek a külképviseletek támogatásával

Zene

Magyar Állami Népi Együttes

Az Amerikai Egyesült Államokban 2007. március 10-én nagy sikerű, teltházas előadást tartott a washingtoni Magyar Nagykövetségen a Magyar Állami Népi Együttes. Ez volt a nyitó rendezvénye a nagykövetség által Kodály Zoltán születésének 125. évfordulójára szervezett megemlékezés-sorozatnak. Simonyi András nagykövet megnyitó beszédében kiemelte: a társulat évtizedek óta gyakorolt hivatása a magyar nyelvterület népművészeti hagyományainak gyűjtése, életben tartása és színpadi formában való továbbadása. A műsorban Kodály Kállay kettőse, Háry intermezzója, valamint a magyar nyelvterület több néptánca szerepelt.

Írországban 2007. március 12-én Kodály Zoltán születésének 125. évfordulójára emlékezve a New Dublin Voices énekkar nagy sikerű koncertet adott a nagykövetségen. Az ötven perces előadás során Kodály és magyar kortársainak darabjaiból nyújtott ízelítőt az együttes. Az énekkart a Dublinban élő Erdei Márta zongoraművész kísérte, valamint vendégművészként fellépett Takács Krisztina énekesnő. Az előadótermet Tavaszy Noémi grafikusművész kiállítási anyaga díszítette, és a sorozatban szereplő Székely keserves képet ihlető dal is elhangzott a kórus előadásában. A koncerten megjelent vendégeket és a fellépő művészeket Dr. Balassa János nagykövet üdvözölte, köszöntőjében megemlékezve a magyar zeneszerző munkásságáról.

Érdi Tamás

Oslóban Érdi Tamás zongoraművész adott koncertet Kodály Zoltán születésének 125., valamint az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából 2007. március 15-én. A koncerten Kodály és Bartók mellett Liszt és Chopin művei is elhangzottak. A programban közreműködött Bordás Mária operaénekes, aki Kodály népdalfeldolgozásaiból énekelt egy csokorral.

Japánban 2007. március 14-én, a március 15-i megemlékezéshez is kapcsolódva a nagykövetség a debreceni Kortárs Galériával közösen kiállítást mutatott be. A magyar zeneszerző és zenepedagógus születésének 125. és halálának 40. évfordulójához kapcsolódó kiállítás anyagát az 1956-os évfordulóhoz is visszanyúló kisplasztikai és fotomontázs gyűjtemény gazdagította. A kiállítási anyag a Kortárs Galéria saját rendezésében, mai magyar festők műveivel tovább bővítve és más közönséget megcélozva a tokiói neves Hotel New Otani Takasago termében március 19-én került bemutatásra. Mindkét rendezvényt a magyar nagykövet nyitotta meg.