Napsárga zakó, göndör ősz haj, amelyet néha, mielőtt egészen rácsavarodna a hangolókulcsokra, hátra kell simítani. Mintha egy Hrabal-történet bohém festője lenne, kezében jól megtermett ecsetével, azaz csellóval. Ezeken a külsőségeken mint lényegtelenségeken aztán hamar túlteszi magát az ember, ha van, ami túllendítse. Mondjuk a Dvořak Gordonkaverseny értő és érző előadása. Ez azonban elmaradt vasárnap este a Zeneakadémián. A csodás zenekari bevezetés után a gordonka első megszólalása rögtön csalódás volt: Misha úgy csapott a húrok közé, mint aki mind a négyet kapásból el akarja elszakítani. Szegény hangszer edzve lehet, így a húrokat nem, csak a közönség idegrendszerét sikerült megtépázni. Az első két ütem ritmusa között képtelenség volt felismerni az egyezést. A gordonka első megszólalása utáni kilencedik ütemben pedig akkora indokolatlan gyorsítást kezdett a szólista, hogy a zenekar, ami addig mind Az eladott menyasszony kényes fúgájában, mind pedig a bevezetőben kifogástalanul szólt, hirtelen szétcsúszott. Csupán Zdenek Mácal lelkierejének és hihetetlenül gyors reakcióidejének köszönhető, hogy a helyzetből nem lett borulás. Nagyon nehéz lehet egy olyan szólistát kísérni, aki hektikusan, ad hoc módon formálja meg az egyes frázisokat, s szándékát nem jelzi sem a fejével, sem a kezével, sem pedig ? és persze ez a legnagyobb baj! ? az aktuális fordulatot megelőző zenei folyamattal. Röviden: akinek zenei gondolatai között nincsen összefüggés. A szigorú Zdenek Mácal és a Cseh Filharmonikusok fölényesen oldották meg ezt a lehetetlennek tűnő feladatot. Szerencsére Dvořak a Csellóversenyben fontos szerepet biztosít a zenekar számára is! Amit alaposan kihasznált a cseh együttes. Bársonyos kürtszólók, emberhanghoz közelítő klarinétszín, virtuóz fuvolisták, éles karakterkülönbségek, vibráló figyelem, nagy közös muzsikálás. Hogy azokról az apróságokról ne is beszéljünk, amelyeknek evidenciának kellene lenniük, de sajnos, általában nem azok. Például, hogy teljesen egyszerre és tisztán indult a második tétel kényes fafúvós állása, vagy hogy a pizzicato is hang, valamennyi vonós hangszeren. És erre a varázsszőnyegre lépett rá sáros cipővel a szólista a maga dagasztott záróhangjaival, értelmezhetetlen vibrátóival, tempóingadozásaival. Ez utóbbi különösen a zárótételben volt zavaró. Koncert közben arra gondoltam, vajon van-e olyan a teremben, aki készült a Popper Gordonkaverseny döntőjére. Ott ugyanis ezt a versenyművet is lehetett választani. És vajon milyen lenne, ha egy ilyen együttes elé kiülhetne és eljátszhatná? Valószínűleg hatalmas élmény. Nem csak az ő számára. Az est második felében Janaček Taras Bulba című darabja hangzott el. A vészjósló tételcímek ellenére (Andrej halála, Osztap halála, Tarasz Bulba jóslata és halála) pergő, élettel teli mű ez, amelyben a zenekar ismét megcsillogtathatta tudása legjavát. Harminc hegedű, tíz cselló, ugyanennyi brácsa, nyolc nagybőgő, teljes fa- és rézpark, két hárfa, három ütőhangszeres? Fergetegesen szólt az együttes! S ennyi rengeteg ember között (alig fértek el a színpadon) mindössze nyolc nő volt! A két hárfáson kívül csupán négy hegedűs, az első oboista, és a harmadik kürtös (!) tartozott a gyengébbik nemhez a Cseh Filharmonikus Zenekarban. Sajnos a szünet után sokan hazamentek, gondolva, hogy az est érdekesebb felén már túl vagyunk. Tény és való, Janaček darabján nem lehetett olyan jót mulatni, mint a Dvořak Gordonkaversenyen. De talán nem is ez volt a cél? (2004. szeptember 26. 19:30 Zeneakadémia Nagyterem ? A Cseh Filharmonikusok koncertje; Smetana: Az eladott menyasszony ? nyitány; Dvorák: h-moll gordonkaverseny; Janácek: Taras Bulba ? szimfonikus költemény; km.: Mischa Maisky (gordonka); vez.: Zdenek Mácal)
