Különleges élvezetek a Nemzeti Filharmonikusok következő szezonjában

Zene


NemzetiFilharmonikusZenekar_MuPa_4.jpg
A Nemzeti Filharmonikusok

Egészen parádés és rendkívüli koncerteknek lehet fültanúja, aki ellátogat a Nemzeti Filharmonikusok következő évadjának koncertjeire - mondta Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár igazgatója a zenekar évadismertető sajtótájékoztatóján. Az igazgató elmondta: a várható elvonás miatt nemrég még igencsak borúsnak látta az NFZ jövőjét, de miután egyeztetett Hiller István oktatási és kulturális miniszterrel, reménnyel tekint az elkövetkezendő időszak elé. Hozzátette: az oktatási és kulturális miniszter is elismerte, hogy a kevés exportképes cikk közül, amelyeket Magyarország előállítani képes, a Nemzeti Filharmonikusok mint elsőrangú, nemzetközileg jegyzett zeneművészek az elsők között vannak, ezért átgondolja a lehetséges megoldásokat.

 
Kocsis Zoltán főzeneigazgató a várhatóan szűkösebb költségvetés miatt bevallása szerint a "drágább régi tervei" helyett most az "olcsóbbakat" vette elő, de a 2009/10-es évad kínálatából ítélve ez korántsem jelent értékcsökkenést. A következő évadban megvalósuló produkciók közül kiemelte Schönberg Mózes és Áron című operájának koncertszerű előadását, amely olyan kaliberű zene és olyan fokú nehézségeket támaszt az előadókkal szemben, hogy a zenekart, az énekkart, Mózest és Áront egyaránt nagy kihívás elé állítja: Mózes például néhány ütemtől eltekintve végigbeszéli az operát, míg Áron énekel. "Ez olyan feladat, hogy ha ezt megoldjuk, akkor tényleg elmondhatjuk magunkról, hogy mindenre képesek vagyunk" - fogalmazott. Schönberg több alkalommal is feltűnik a repertoárban, májusban például Előjáték a Genezishez és Egy varsói túlélő című műveivel járul hozzá az Antal Mátyás vezényletével és a Nemzeti Énekkar közreműködésével megvalósuló koncert fényéhez.
 
A következő évadban megújul a Nemzeti Filharmonikusok két nagyzenekari bérlete: a Ferencsik-bérlet ezentúl már a Hangszer és pálca nevet is viseli, s előadásain a karmester nemcsak vezényletével, de hangszeres szólistaként is megcsillogtatja tudását. A sorozat első darabja igen izgalmas élményt ígér, amikor is október 5-én Kocsis Zoltán Mozart K. 414-es A-dúr zongoraversenyét vezényli majd. A sort olyan nevek erősítik, mint Ariel Zuckermann, aki Mozart G-dúr fuvolaversenyét prezentálja, illetve a világhírű Thomas Zehetmair hegedűművész: ő decemberben Brahms D-dúr hegedűversenyével kápráztatja majd el a közönséget. A Klemperer-bérlet az Ének és szimfónia elnevezéssel bővült, az énekelt műveket és szimfóniákat helyezve előtérbe. Bár a bérletárak kisebb mértékben emelkedtek, ajándékként a bérletesek plusz egy koncertet élvezhetnek majd.