Az Octopus Sátorban egyre többen fekszenek, egyre hosszabb ideig. Ez a babzsákfotel jó találmány! Minden nap délután háromkor a Largo Egyesület szervezésében hangzik el egy koncert, ma Antal Gábor és Schell Dóra jóvoltából néhány klasszikusra és jazz standardekre pihenhetett a nagyérdemű. Antal Gábor egy Bach és egy Bartók darabbal kezdett, kicsit fáztam tőle, hogy a közönség hogyan reagál, de szép tapsot kapott, megérdemelten. Aztán megmutatta jazz zongorista és zeneszerzői tudását is. Schell Dóra finom, elegáns, bájos jelenség a színpadon, a hangja elragadó, gesztenyebarna tónusú. Hallgattam volna őket tovább...
De vége lett a műsornak, én pedig átmentem a TÁP Színház sátrába, ahol a kikiáltó személyre szabott egyperces előadásokat ígért. A belépődíj egy darab szemét, amit egy kék nejlonzsákban kellett elhelyezni a bejárat mellett. Nem mint vendég, hanem mint újságíró-fotós merészkedtem be, és végignéztem négy "etűdöt". A szitu a következő: a vendég egy születésnapi partira érkezik, egy fiatal lány az ünnepelt. A bejáratnál a kezébe nyomnak egy dobozt, melyben az ajándék lapul; a delikvensnek fogalma sincs, hogy mi van benne. Bejön, mindenki bemutatkozik, feltehetően a fiatal lány családja (apa részeg, kutya vizel), eléneklik a Happy Birthdayt, majd jöhet az ajándék. Hogy, hogy nem, a dobozban egy szexuális segédeszköz lapul. A család férfitagjai kiabálva kidobják a vendéget, az apa (minden egyes alkalommal egy jó kis esés közben) tettleg megfenyegeti, hogy az ő lánya házába többet ilyen barát be nem teheti a lábát. A família női része viszont örömének ad hangot, és nagy hajtépés közben egymás kezéből kapkodják ki a ...-t. A történet ennyi, a nézőknek szinte reagálni sincs idejük, annyira röhögnek, és már kint is vannak. A felismerés pillanata ad némi kapaszkodót a továbbiakra, érdekes módon a két holland versenyző jobban kivágta magát a helyzetből, mint az angol és a magyar. Az egész dolognak nem túl sok értelme van, de legalább a színészek jól szórakoznak. Máté Zsoltot külön megemlítem, ugyanis ő nem vesz részt a perpatvarban, mert ő a televízió, akit mindig el kell zárni. 30 másodperces adásokat rögtönöz, mindig mást, aztán elhallgat. Régebben láttam már egy előadást, ahol a tévét játszó színésznőnek volt a legnagyobb sikere. Ha színész vagy, és a próbatáblán a neved mellett a Televízió szerepet olvasod, örülj! Öt perc után, kitoloncolás nélkül, békében távoztam a sátorból, ahová egyre nagyobb tömeg szeretett volna bejutni.
Visszatértem az Octopus Nagysátorba, az Opera Viva növendékeinek koncertjére. A stúdiósok a Fringe Fesztiválon tűntek fel, az ott nyújtott produkciójuk nyomán kaptak meghívást a Szigetre, ahova egy kisebb, négy főnyi csapat érkezett: Gaál Csaba, Kertész Mónika, Szabó Krisztina és Szmirnov Krisztina. Mozart, Rossini, Donizetti, Purcell és Offenbach műveiből énekeltek áriákat és duetteket, némelyiket eredet, némelyiket magyar nyelven. A közönséget megfogták, ugyanis nem csak énekeltek, hanem játszottak is, bohóckodtak, ha az anyag megengedte, nem gyengítve ezzel operaénekesi minőségüket. Éljen, hurrá, a Szigeten helye van az operának is!
Az est hátralevő részében lazítottam egy kicsit, de mivel a Satöbbi zenekar nem vág a Fidelio profiljába, nem írom le, hogy mennyire jót szórakoztam. Aki véletlenül arra járt, az úgyis tudja. Holnap aksit cserélek a fejemben, hogy kibírjam az utolsó napot is.
