|
"Vezényelje bármely zeneszerző művét vezényelje, Kurt Masur számára a muzsika szív, értelem és érzelem kérdése. Megtestesíti ő a hagyományt, a tapasztalatot, valamint azt, hogy a klasszikus zene a jelen korban is örök és érvényes" - áll az indoklásban. Kurt Masur 1927-ben született az alsó-sziláziai Briegben. Wroclawban kezdte zenei tanulmányait, majd a Lipcsei Konzervatórium növendéke lett. Halle, Erfurt és Lipcse zenekarait vezényelte, 1955 és 1958 között a Drezdai Filharmónia pultpitusán állt. Három évvel később a Mechlenburgi Állami Színház és a berlini Komische Oper dirigense lett. A Gewandhaus Zenekarának karmestereként 27 éven át dolgozott, világszerte mintegy kilencszáz koncerten vezényelte az együttest, ily módon pályája állomásai közül Lipcse zenei életén hagyta ott legerőteljesebben kéznyomát.
Az utóbbi években az ECHO Klassik életműdíját Montserrat Caballé (2007), José Carreras (2008) és Plácido Domingo (2009) kapták. A 21 kategória nyerteseinek ünneplésére és a díjátadásra október 17-én az Esseni Filharmónia épületében kerül sor. Akik nem lehetnek ott az eseményen, a ZDF 22 órakor kezdődő közvetítése révén végigkísérhetik az Echo der Stars című rendezvényt.