Kurtág a pajtában, Chopin a tehenészetben

Zene


crop1_csalog_crop_huszti_istvan.jpg
Csalog Gábor

(MTI) - A falusi hangversenyek helyszíne rendszerint a templom, de Európában egyre több helyen régi mezőgazdasági-ipari épületeket is átalakítanak kulturális központtá: Franciaországban például egy hajdani tehenészet, a Ferme du Buisson, Németországban egy egykori vágóhíd, a drezdai Alter Schlachthof kapott ilyen funkciót.

 
 
Mint azt Csalog Gábor elmondta, vidéki helyszínt keresve nézett körül Vértesacsán. Ott találkozott egy Franciaországból hazatelepült építésszel, aki jelenleg régi parasztporták felújításával foglalkozik. Ő ajánlotta föl a tulajdonában lévő, ugyancsak felújításra váró pajtát a koncertekhez.
 
A zongoraművész vonzónak tartja a hasonló nem "hivatalos" helyszíneket, s úgy véli, ha olyan nagy lesz a koncertek sikere, mint azt az előzetes érdeklődés jelzi, "az ügy fejleszthető". "Ha sokan leszünk, kinyitjuk a pajta ajtajait és félig szabadtéri koncertté alakul a program" - fűzte hozzá. Csalog Gábor azt is megjegyezte, hogy első ránézésre talán furcsa, hogy Kurtág-mű szerepeljen egy ilyen hangversenyen, de az a tapasztalata, hogy aki már végighallgatott egy-egy előadást, legyen bármilyen laikus, még sosem mondta, hogy nehéz volt a műsor.
 
A szombati nyitóhangversenyen Csalog Gábor Bach 10 prelúdium és fúgáját és Beethoven A-dúr szonátáját játssza. Vasárnap szólal meg Csalog Gábor és Kurtág-együttese előadásában a Jelek, játékok, üzenetek és a 12 Mikrolódium Kurtág Györgytől. Ezt Schumann Esz-dúr zongoraötöse követi. A Kurtág-együttes viszonylag állandó formáció több törzstaggal, és Csalog Gábor zeneakadémiai növendékeiből áll. Évek óta elsőrendű feladatuknak tekintik a zeneszerző műveinek megszólaltatását.
 
Nagyegyházán a korábban üresen tátongó tehénistállót átalakították közösségi központtá. A falu közepén álló, több mint 100 éves istálló egykor a Batthyányak tulajdona volt. A Hangistállóvá átkeresztelt épület komfortosítása folyik, az udvaron egy szabadtéri köz-kemence is felépül. A Danubius Quartet csellistája, Ribli Ilona művészeti vezetésével december óta rendeznek a félig felújított épületben koncerteket.
 
 
Augusztus 29-én Schubert- és Chopin-műveket zongorázik Szilasi Alex, fellép az esten Kovács Anikó (hegedű), Konrád György (brácsa), Ribli Ilona (cselló) és Buza Vilmos (bőgő).
 
 
A tervek szerint kamaraszínházzal, balettel, kézműves foglalkozásokkal válik majd színesebbé a program. Az istálló helyet ad egy új zenekarnak, a Danubius Quartet köré épülő Tátrai Vilmos Kamarazenekarnak is, amelynek bemutatkozó hangversenye szeptember 30-án lesz a Művészetek Palotájában.