Lajtha-emlékév

Zene

Lajtha László

A 2007/2008-as emlékévet tavaly július 2-án Lajtha sírjának megkoszorúzása indította el a Farkasréti temetőben. Azóta a Fonó Budai Zeneházban, a Bartók Emlékházban, sőt, Indiában Új-Delhiben is tartottak megemlékező koncerteket. 2008. január 21-én átadták a Lajtha-díjakat Fülep Márk fuvolaművésznek és Magyar Kornél rádiós szerkesztőnek, január 30-án pedig bemutatták Solymosi-Tari Emőke: "...magam titkos szobája" című könyvét, amelyben A kalap című Lajtha-vígopera keletkezéstörténetét, esztétikai vonatkozásait és zenetörténeti kapcsolódásait vizsgálja.

A Lajtha-kiadványokat gazdagítja a Hagyományok Háza által gondozott Monográfia, a Dunántúli táncok és dallamok II. kötete (CD melléklettel), valamint egy Lajtha-műjegyzék is, amelyet az Editio Musica Budapest adott ki, és amelyben a zeneszerző saját műveit, feldolgozásait, átiratait, és diszkográfiáját gyűjtötte össze Solymosi-Tari Emőke. A Hungaroton Records is bekapcsolódott a Lajtha-ügy előmozdításába, ugyanis 4 CD-ből álló sorozatot ad ki (ebből kettő már megjelent), amelyen Lajtha 10 vonósnégyese hallható az Auer Vonósnégyes előadásában.

Február 14-én koszorúzás lesz Lajtha László egykori Váci utcai lakóhelyénél délután kettőkor, majd délután négytől fotó- és dokumentumkiállítás nyílik a Hagyományok Házában. A rendezvények sorából kiemelkedik a február 16-án, a Zenetudományi Intézetben rendezett konferencia, amely két területre: Lajtha László zeneszerzői, és népzenekutatói tevékenységére fókuszál. A konferencia díszelnöke dr. Ujfalussy József akadémikus, levezető elnöke pedig Dalos Anna zenetörténész és Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója. A Lajtha-év következő állomása egy ősbemutató lesz április 14-én a Művészetek Palotájában, ahol egy nemrég előkerült kézirat alapján Bartók I. zenekari szvitjének Lajtha-féle átiratát hallgathatjuk meg.

Az emlékév elkövetkezendő programjait még hosszasan lehetne sorolni, de minden információ megtalálható a www.lajtha.hu weboldalon is. Az emlékév sűrű programja, a számos kiadvány, a hanghordozók megjelenése most reményt adhat arra, hogy a Magyarországon is rangjához méltó megbecsülést kap Lajtha László és művészete.