Lazítani!

Zene

A Cotton Club Singers

Idén a zenekar régi vágya teljesül. Egy látványos, egész estés show keretén belül Hofi Géza legsikeresebb dalait mutatja be, "Lazítani" címmel. Az énekegyüttes tagjai tízfős zenekarral készül az eseményre. A premier október 18-án lesz a Thália Színházban.

A dalok természetesen a zenekarra jellemzően vokálisan szólalnak meg egy tíz fős zenekar kíséretével. De ha már Hofi előtt tisztelegnek a tagok, a humor sem hiányozhat a show-ból. Igaz, ez főként zenei megoldásokban jelenik meg, hiszen azt a típusú humort, amit Hofi Géza képviselt, senki nem tudná hitelesen visszaadni. A dalokat újra hangszerelték, így némelyik szokatlan stílusban csendül majd fel.

A koncertanyag a legszélesebb körben mutatja be Hofi Géza zenei pályáját. A legtöbbet játszott melódiái mellett (Próbálj meg lazítani, Macskaduett, Gondolj apádra) olyanok is megszólalnak majd, amelyeket a nagyközönség nem feltétlenül Hofival azonosít (Hegedűs a háztetőn részletek, Kicsit szomorkás a hangulatom), de ő is előadta.

Hofi Géza utolsó éveiben sorra figyelemmel kísérte a Cotton Club Singers pályáját. Több alkalommal találkozott a zenekar énekeseivel, és ezen alkalmakkor mindig elmondta a véleményét, amelyet azóta is megszívlel a csapat. Hofi Géza özvegye, Hoffmann Ildikó nagy örömmel vette a show létrejöttét.

A Thália Színház-beli koncert stúdió-utómunkáit követően az új lemez november közepétől kapható. A lemezhez egy extra dvd is kapcsolódik, amely egy werkfilmet, a CD-n nem hallható dalok koncertváltozatát, fotókat, riportokat tartalmaz.

(2007. október 18., 19. 19:00 Thália Színház (Budapest) - Lazítani - a Cotton Club Singers Hofi Géza estje)