A Le Figaro a 100 Tagú Cigányzenekar turnéjáról

Zene

(MTI) Franciaországi turnéja zárásaként a klasszikus szimfonikus zenekarként működő együttes péntektől öt koncertet ad az egyik legnagyobb presztízsű francia koncertteremben, a párizsi Théatre des Champs Elysées-ben. A lap szerint önmagában az a lelkesedés, amely Rigó Buffó Sándor művészeti vezetőből árad, elég volt ahhoz, hogy virtuózból igazi világsztárrá tegye, de az "ösztönösség és a technika varázslatos elegye" az, ami "elképesztő" a játékban. "Apám volt az első tanárom. Cigánymódon tanultam hegedülni: ötévesen, szolfézs nélkül, a többieket nézve és hallgatva, majd utánozva" ? mondta a lapnak.
 

A családban látja a cikkszerző Thierry Hillériteau a 100 Tagú Cigányzenekar "meglepő sikerének" a kulcsát, az együttesben nem kevesebb, mint 15 zenészdinasztia játszik együtt. Buffó 28 éves fia a legfiatalabb szólóhegedűs, apósa pedig idősebb Járóka Sándor volt. Egyébként az ő temetésén alakult meg az együttes, amikor 1985-ben több száz zenész alkotta zenekar kísérte végső útjára a prímáskirályt.
 
A többi pedig "ezeknek a zenészeknek a velük született alkalmazkodási képességéből jön: a színpadi előadás mámoros rendetlensége mögött ugyanis nincs helye improvizációnak" ? hívta fel a figyelmet a lap. Buffó elmondta: mindegyik zenész kívülről ismeri a zenét, de a kottán kívül pontosan tudja, hol vannak a saját és a mellette ülő kollegája határai. Bármelyik pillanatban tudni kell alkalmazkodniuk, mert az élethez hasonlóan a zenében is közösségben kell létezniük. Ez alól a szabály alól csak Ökrös Oszkár cimbalomvirtuóz jelent kivételt, akinek a lap szerint mindegyik szólója libabőrt okoz.
   
A Le Figaro kitért arra is, hogy a 100 Tagú Cigányzenekar tagjai ritkán csinálnak szólókarriert, amelynek Buffó szerint az az oka, hogy a tagok nem érzik ennek szükségét. "Ez az együttes a legjobb válasz azoknak, akik úgy vélik, hogy nem lehet valaki nagy zenész úgy, hogy közben megőrzi a cigány szellemiséget" ? idézte a lap a művészeti vezetőt.