 |
| Varró Dániel |
Kis nyuszikák ugrálnak az erdőben. Jön a gonosz vadász, és lelövi a nyuszianyukát. A nyuszikák szomorúan énekelnek tovább... Széles László dúskeblű ősanyaként pipiskedő szalontáncot lejt a családfő (Csuja Imre) karjai között, miközben szép sorjában világra hozott gyermekeik, a körültekintő nevelés egyenes következményeként, hullanak, mint a legyek. Elrajzolt ruhácskáikban. A Jógyerekek képeskönyve az Örkény Színházban csúnyarossz gyerekekről szól csúnyarossz felnőtteknek. A közönség veszi. Pedig Ascher Tamás rendezése a határokat feszegeti. Gyerekhullák, zombik, levágott ujjú csecsemő.. Nem egy kényelmes színház. Dolgozni kell vele. Rá kell hangolódni, meg kell tanulni a szabályait. Ha sikerül, jutalmul - visító röhögés közepette, a The Tiger Lillies zenéjére - rádöbbenhetünk, hogy alkalmasint hogyan kúrjuk el a gyereknevelést.
Az Éhség című előadásban (szintén Ascher-rendezés Forgách András öntörvényű színpadi átiratából) Hajduk Károly Knut Pedersen antipatikus figuráját lopja a szívünkbe. Ennek a hezitáló, vézna, önbizalomhiányos, deellenben zsenitudatú alaknak az éhezés alapszituáció. Hol a kényszer, hol a büszkeség tartja vissza attól, hogy ennivalóhoz jusson. Akkor vesszük észre, hogy mennyire beleéltük magunkat a helyzetébe, mikor a történet vége felé sikerül jóllaknia. Egy teljes nézőtér lélegzik fel. Aztán a gyomra nem bírja. Az egészet odahányja a falra.
S egy korábbi pillanat ugyanebből az előadásból. Tenki Réka sápadt arca, amint Hajduk Pedersenje iránti érzelmei egy halvány rezdüléssel átfordulnak a rajongásból az undorba.
Csákányi Eszter egy ócska lakásban halkan zümmögő kamerával szemben ül, és próbál megfelelni a kívülről jövő instrukcióknak. Aztán egy adott pillanatban föllázad. Kijön belőle a vadállat. Miközben a kamera a szuperközelijét adja. Huh! Lukáts Andor egyik énje modern operát rendez a Sanyi és Arankában, míg másik énje "never ending" alkudozást folytat Gyabronka József ingatlanközvetítőjével ugyanebben a bérházban. A Szputnyik (pontosabban Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet - Labor) Bérháztörténetek 0.1 című előadása Bodó Viktor nyomoronc korunkat vadul kiröhögtető "valóságszínháza".
Járó Zsuzsanna Portiája az előadás végén, az égig érő panelház fotója előtt, üveges szemmel mered a semmibe. Elérte, amit akart. Férfiruhába bújva megmentette a jövendőbelijét, a szorongó Bassaniót (Bányai Miklós), és most nem tudja, mit kezdjen vele.. Egy férfiruhába bújt igazi nő egy férfiruhát hordó szorongó férfival. Zsótér Sándor és Ungár Júlia A velencei kalmár című darabjának ("alapötlet" William Shakespeare) kacska happy endje a múlt évad egyik legmegrázóbb pillanata. Elég csupán Járó tekintetét fölidézni - máris ott az egész dráma.
És egy másik Zsótér. A Nemzeti Színház Vassza Zseleznovájából. (Gorkij.) Básti Juli a népes családját fogcsikorgató szigorral összetartó családfő. Kulizik, lohol, parancsokat osztogat. Emberi sorsokat irányít. Végül összeroppan a testi és lelki terhek alatt. Miután Vassza a színpadon meghal, pár métert még arrébb vonul nagy komolyan. Ezt a gyaníthatóan kényszerű aktust Básti Julinak sikerül az előadás legfájdalmasabb pillanatává avatnia. Minden és mindennek az ellenkezője benne van. Végtelen esendőség és halált legyőző vasakarat. A figurával való feltétlen azonosulás és halvány élcelődés az előadással. Komolyság és irónia. Összetartozás és távolságtartás, profizmus és hezitáló dac, klasszikus szerepformálás és egyben újszerű kísérlet a színjátszásra.. Érzelmi gazdagságát tekintve egyenesen operai ihletettségű mozzanat. Egy hanyományokat felrúgó, mégis azokból táplálkozó, vadítóan modern operából.
Váratlanul minden lámpa kialszik. Hosszú percekig semmit nem látunk, csak halljuk, ami a színpadon történik. A nézőtéren enyhe zavar. Pedig olyan egyszerű. "Hogy aki süket, az jól tudjon relaxálni". A tizennégy karátos autó egyébként úgy kezdődik a Szkéné Színházban, hogy egy mai alternatívszínházi rendezőnek (játssza: Tamási Zoltán) nincs pénze egy mai alternatívszínházi előadásra. Ezért odahevenyészik valamit a színpadra. Már ezen jót mulatunk. Regős János amúgy jól hevenyészik. Rejtő szövegét gyúrta át, majd vitte színre, gyaníthatóan nem kevés színészi improvizációval. Kollektív "mai magyar dráma" születik, rejtői (és más) poénokkal.
Sima nézői gátlásból vagy azért, mert többnyire fölhúzott függönnyre érkezünk (s így széttöredezik a pillanat sok száz darabra), manapság ritkán kap tapsot a díszlet. Árvai Györgyé kaphatna. Az Augusztus Oklahomában című előadásához tervezett, egyszerre szimbolikus és valóságos színpadi tere olyan, mint Járó Zsuzsa tekintete. Benne az egész dráma. Csak nem utólag, hanem előre. Pap Vera, amint megejtő entrée-val lebotorkál a falépcsőn... Az emeleti kisszobában kucurogó Láng Annamária, aki a struktúrált térben kucorog végtelen magányban... Börcsök Enikő Barbarája, ahogy próbál mindvégig kitartani halálos beteg anyja mellett, aztán az ebédlőasztal mellett elér egy pontra, amikor föladja...
Az egyre elsöprőbb tehetséget mutató Pokorny Lia sudáran tragikus alakja az új Színház Szonya című előadásában... Kocsis Gergely szótlan reflexiói A hős és csokoládékatonában... Szabó Győző sörszagú hőzöngése Bozsik Yvette "apjaként" az önéletrajzi ihletésű Lány a kertben című opuszban...
A színház érdekes képződmény. Arra született, hogy rekonstruálja a kivételes pillanatokat. Előadásról-előadásra.
A színikritikusok a 2008/2009-es évad teljesítményei alapján a következő díjakat ítélték oda:
