Lénárd Sándor 1910. március 9-én született Budapesten. Az érettségi után 1928-ban beiratkozott a Bécsi Egyetemre. Erről írta, hogy "Sokáig ingadoztam a filozófia, a filológia és a természettudományok között. A beiratkozás bonyolult adminisztrációs eljárás volt. Volt egy ismerősöm az orvosi kar dékáni hivatalában, aki az ilyesmit gyorsan el tudta intézni. Így választottam az orvostudományt, azzal a szándékkal, hogy a többi tárgyat majd a könyvtárakban fogom tanulmányozni."
Egyre inkább az irodalom vonzásába került. Medikus társaival együtt versgyűjteményt adtak ki, amelyben epigrammákat, valamint néhány Ady- és Kisfaludy-fordítást közöltek. Később lefordította Heltai Néma leventéjét és Zilahy Valamit visz a víz című regényét is. Heltai rendkívül intelligensnek és nagy részben formailag is kitűnőnek értékelte a fordítást.
Az Anschluss közeledtével, zsidó származása miatt egyre több kiközösítéssel kellett megküzdenie és előre látta, ami még megtörténhet. 1938 késő nyarán Rómába utazott, s emigrált. Ebben a zaklatott időben verseket írt, franciául tanult és rajongott Babitsért. Az olasz nyelvet is tanulnia kellett. A háború kitörése után a Vatikáni és a Nemzeti könyvtárban töltötte legtöbb idejét, miközben spanyolul, hollandul, norvégül tanult.
1942-ben egy egyetemi szemináriumon ismerkedett meg Andrietta Arborio di Gattinarával, későbbi feleségével. Hamar összeköltöztek, a Via Babuino 48-as számú házának legfelső emeletén egy csupa üveg műteremben. A háborút követő években egyre többet foglalkozott az újabb helyváltoztatás gondolatával. Karinthy Ferenc és dr. Szánthó György is hazahívta, de Lénárd nem volt jó véleménnyel a kommunistákról, így nem akar haza jönni.
Barátja és római zongorapartnere, Nádas István Venezuelából küldte leveleit: "Szánd rá magadat öregem, és gyere ide ki Dél-Amerikába, itt van jövő". Lénárdék 1952. február 15-én érkeztek meg Rio de Janeiróba. Felcseri állást vállal Parana államban, egy ólombányában. Baleseti sebész, szülész, gyerekorvos volt egyszerre. A francia-brazil tulajdonú bánya francia alkalmazottainak gyerekeit is oktatta. Angolt, latint, matematikát és történelmet tanított. Ekkor kezd bele Milne Micimackójának latin fordításába; ami az angol nyelv tanításánál már bevált, jól jöhet a latintanításnál is. Egy év múlva felmondanak neki. Így kerül családjával a szintén dél-brazíliai, de sokkal egészségesebb éghajlatú és német lakta tartomány, Santa Catarina egy kis településére, Dona Emmába. Egy völgybe a világ végén. Itt írja meg könyveit a világról visszatekintve, páratlan humanizmussal.
Lénárd felbecsülhetetlen műveltségében a zenei tudás épp úgy alapvető volt, mint a nyelvek sokaságának ismerete. Életének nehéz pillanataiban mindig Johann Sebastian Bachot hívta segítségül, és örömeiben is megosztozott vele.
A február 13-i, 19 órakor kezdőd Lénárd-esten Hirtling István és Elek Szilvia segítenek abban, hogy Lénárd és Bach ismét egymás társaságában lehessenek.
