Liszt ihlete, Liszt ihlette

Zene

(MTI) Az Allee bevásárlóközpontban állították ki azokat a műveket, amelyek a Liszt Világnap (Word Liszt Day) eseményeihez kapcsoló pályázatra készültek. A felhívásra több mint 100 pályamű érkezett, köztük festmények, plasztikák és filmek állítottak méltó emléket a világhírű zeneszerzőnek.

 
A bevásárlóközpont a pályázat anyagából megrendezett kiállítás kapcsán Liszt Ferencről megemlékező koncerteknek is helyet ad. Több alkalommal fellépnek a Weiner Leó Zeneiskola növendékei, valamint november 6-án ingyenes Csoki koncertet hallgathatnak meg az érdeklődők: zeneszerzőkről szóló érdekes történetek hangzanak el és játékos formában ismerhetik meg a gyerekek a különböző hangszereket.
 
A kiállításon többek között megtekinthetők Liszt életútját bemutató kottaállvány-installációk, a közönség egy nagyméretű érintőképernyő segítségével ismerheti meg a komponista életének legfontosabb állomásait. Az interaktív felület mellett információs kártyák segítik a zenetörténelemben való elmélyülést.
 
November 11-én a kiállítás záró eseményeként díjkiosztó ünnepséget rendeznek, amelyen fellép Pitti Katalin operaénekes, a díjakat pedig Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere adja át.
 
Az amatőr és profi művészeket felvonultató tárlatot Kupper András, Újbuda alpolgármestere nyitotta meg, az eseményen felléptek a Duna Művészegyüttes táncművészei, valamint Oravecz György zongoraművész.