Liszt-maraton: Teremts magadnak emlékeket!

Zene

A Liszt-szállóigét a Liszt-maraton tegező formára váltja, hiszen a Hungarofest KLASSZ Zenei Iroda (a nagysikerű 2009-es Haydn-maraton mintájára megvalósuló) rendezvénye ezúttal elsősorban az ifjabb korosztályokat invitálja az emlék- és élményszerzésre, s persze a klasszikus zenével való barátkozásra. Könnyed hangvételű és fesztelen légkörű koncertek és interaktív előadások sora várja az érdeklődőket, akik e legkevésbé sem formális programokon a Liszt muzsikájára kergetőző Tom macskával és Jerry egérrel éppúgy találkozhatnak majd, akárcsak a különféle zenei és előadói stílusokat ötvöző művészekkel. A koncertek mellett kézműves foglalkozások és egy főzőshow keretében Liszt ínyére való finomságok várják a Millenárisra kilátogatókat. Az egésznapos rendezvény házigazdája Novák Péter. Az esti crossover koncertek kivételével az összes program ingyenesen látogatható.

A Millenáris egész területén (Teátrum, Fogadó, Fogadó padlás és Szabadtéri színpad) délelőtt 10 órától este 11 óráig várják a szervezők az érdeklődő kicsiket és nagyokat. A délelőtt a gyermekeké, hiszen a programokat a Csillagszemű Táncegyüttes Liszt műveinek cigányzenei és népzenei alapjaira épülő izgalmas és mozgalmas előadása nyitja meg egy rendhagyó Csoki koncert formájában. Népzene után a népmese kap főszerepet a Mesőke Ez nem álom... ez mese című mesejátékában, amelyet Mocsári Károly és Kerek Erzsébet négykezes zongorakoncertje követ. A két művész a kedvelt mesehősöknek, Tomnak és Jerrynek maszkírozva adja elő a gyermekek számára a meséből jól ismert Liszt-dallamokat. Az ebédszünet előtt délben a Millenium Zenekar várja már a nagyobbakat is népszerű Liszt muzsikával a zeneszerzőhöz oly közel álló cigányzenei hangszereléssel.

A délutáni program a Bartók Rádió - élőben, a helyszínről jelentkező - Zenebeszéd című műsorával veszi kezdetét, amelynek vendégei a Concerto Budapest és Mocsári Károly. A műsorvezető Fazekas Gergely Liszt művekről beszélget Batta Andrással, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorával, a szavak mellé a zenei ábrázolást a művészek biztosítják.

16 órakor kezdődik Hegedűs Endre hangversenye a Fogadóban, amelyet a Weiner-Szász Kamarazenekar Kanyargó Duna mentén című műsora követ. A zenekar a folyó által érintett országok egy-egy neves zeneszerzőjétől (Brahms, Schubert, Simai, Bartók, Gotovac) tűzött műsorára egy népszerű dallamot, követve a folyót kanyargó útján.

A rendezvény kiemelt programjainak az esti crossover koncertek ígérkeznek, amelyek izgalmasan ötvöznek két-két, elsőre talán távolinak tűnő műfajt. A Concerto Budapest és Muzsikás Együttes koncertje Mocsári Károly zongoraművész és Balogh Kálmán cimbalomművész közreműködésével újdonságként hat a klasszikus zenei palettán, egyedi hangzásvilágával egyaránt szól mindkét műfaj kedvelőinek. A maratont a fiatalok körében oly népszerű, autentikus zenei hangzással és színpadképpel ismertté vált Budapest Bár és a világszerte elismert Liszt Ferenc Kamarazenekar innovatív, közös kezdeményezése zárja.

S ahogyan a csodagyerek Liszt Ferenc is ki-kiszökött a hangversenytermekből két koncertszám között, hogy kedvére játsszon egy kicsit az utcán nevelkedő kortársaival, úgy kínál a Liszt-maraton is változatos és a legkevésbé sem formális kísérőprogramokat a koncertek között ingázó családok számára. Így egészen az este beálltáig ingyenes kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket, a Fogadóban pedig 10 és 14 óra között ugyancsak díjtalanul jár a gyermekeknek az arcfestés. A Fogadó hátsó bejáratánál a Fidelio Edu-Art információs pontja, míg az épület első emeletén képzőművészeti alkotások tárlata gazdagítja a vasárnap kulturális kínálatát. S végül, hogy az íny és a gyomor is megkapja azt, ami neki jár, hát a Millenáris parkjában a kulináris örömöknek szívesen hódoló Liszt kedvenc ételeiből és egyéb finomságokból vehetnek ízelítőt vagy éppen kiadós porciót a muzsika mellett másra is megéhező vendégek.

A részletes program ide kattintva böngészhető a Liszt-év honlapján!