Liszt nem volt őrült

Zene

Több évtizedes munkálkodás összefoglalása a Liszt Ferenc személyisége című kötet, melynek fő megállapítása: a legendákkal ellentétben Liszt Ferenc egészséges személyiség volt. Eckhardt Mária, a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont tudományos igazgatója a könyvbemutatón megjegyezte, érdemes volt közreadni ezt az írást, hiszen számos vitája volt tudós kollégáival is, akik a zeneszerző egy-egy nehéz korszakának rossz hangulatát készek voltak úgy értékelni, mintha Liszt hajlamos lett volna a depresszióra, az öngyilkosságra. Jó - mondta -, hogy a könyv tisztázza: Liszt Ferenc a zsenialitása ellenére teljesen egészséges személyiség volt, bár a hangulatai változtak a körülmények hatására, de a külső vagy belső (egészségi) bajok kevésbé befolyásolták tevékeny voltát, mint egy átlag emberét. 

Szilágyi András zongoristaként egyike a Muzsikáló Orvosok Társaságában rendszeresen zenélőknek, sokat és rendszeresen játszotta Liszt darabjait. A Magyar Pszichiátriai Társaság kongresszusain számtalan előadást tartott a zeneszerző-virtuózról, a pedagógusról. Ezek összefoglalása a most kiadott kötet.

Ebben a könyvben Szilágyi András elvégzett egy olyan anamnézist, többféle az orvosi pszichológiában naponta használt teszttel, amelyet - tekintve hogy a vizsgálat alanya halott - részben Liszt saját feljegyzései, részben a róla írottak alapján írt le. "Bizonyosan állíthatjuk - szögezi le, - hogy Liszt nagyon melegszívű, szinte az élet minden területén meghatározó, domináns személyiség volt, hogy a szociális rátermettsége kimagasló volt, másokban általában megbízott, határozottan magabiztos, és általában jól kontrolláltan perfekcionista volt."

A muzsikáló orvosok jótékonysági koncerteket adnak és másokat is adakozásra buzdítanak egy Koltón felállítandó Liszt-szobor érdekében. Az alkotója Dinyés László, a Teleki-kastély kertjébe szánt emlékmű az erdélyi terület első Liszt-szobra lesz.