Liszt-oratórium a Pannon Filharmonikusok első budapesti bérleti estjén

Zene

A háromrészes, tizennégy tételes és mintegy háromórás oratórium komoly kihívást jelent minden zenekar számára. A Pannon Filharmonikusok zenekar e ritkán hallható művel indítja hagyományos fővárosi bérletsorozatát. Az első hangversenyen, pénteken este Peskó Zoltán zeneigazgató vezényli a zenekart a Művészetek Palotájában. 
    

A műben tisztán nagyzenekari tételek váltakoznak szólistákra és zenekarra, kórusra, csak szólóra és zenekarra, illetve orgonakíséretes kórusra írott tételekkel. A Krisztus Liszt római alkotói korszakának legjelentősebb gyümölcse.
    
Mivel a zeneszerző legtöbb alkotását újra és újra átdolgozta, tökéletesítette, húsz évig dolgozott az oratóriumon is, amelyet élete egyik főművének tekintett, és amelynek ősbemutatója 1873-ban volt a weimari Herder-templomban a szerző vezényletével. Fél évvel később a pesti Vigadóban hangzott el a kompozíció, itt Richter János vezényelt.
    
A Pannon Filharmonikusok előadásában a darab a pécsi Kodály Központ után szólal meg Budapesten, majd szombaton a bécsi Stephansdomban hallható.
    
Közreműködik: Alessandro Codeluppi (tenor), Geiger Lajos (bariton), Cser Krisztián (basszus), Váradi Zita (szoprán), Kovács Annamária (alt), MR Énekkar (karigazgató: Somos János Csaba), a Honvéd Férfikar és a Budapesti Stúdió Kórus (karigazgató: Strausz Kálmán).