Liszt és a társművészetek a budai Várban

Zene

 

(MTI) - A kiállítás azt a Liszt Ferencet mutatja be, aki széleskörű érdeklődéssel, határtalan nyitottsággal folyamatos kölcsönhatásban volt kora teljes művészeti világával. Életműve az egyes művészeti ágak közötti szoros kapcsolatot és átjárhatóságot példázza.

 
A  hatalmas anyagot egy-két darab kivételével az MTA Zenetörténeti Múzeum, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont, valamint az Országos Széchényi Könyvtár relikviáiból válogatta a kiállítás kurátora, Eckhardt Mária Liszt-kutató.
 
Az első teremben a gyermek és a fiatal Liszt olvasmányait mutatjuk be, majd a párizsi szalonok körében eltöltött időhöz fűződő dokumentumokat, arcképeket, kéziratokat, műsorlapokat ismerheti meg a látogató. Ez fontos periódus, hiszen a francia fővárosban számos híres zenész, író, költő és festő kortársával került kapcsolatba az ifjú Liszt - mondta a kurátor. A következő fontos időszakot a kiállításon a Zarándokévek első svájci ciklusához kötődő irodalmi idézetek, például Byron- és Schiller-sorok, a Georges Sandtól induló, majd Lisztnél kiteljesedő "utazó levelek" jelzik.
 
A második teremben a Zarándokévek második, itáliai kötete jön sorra, egyebek között a Michelangelo által ihletett Il Penserosoval. A középpontba Raffaello Szent Cecíliájának másolatát helyezte Eckhardt Mária, a festmény eredetije a bolognai Pinacoteca Nazionaléban található. Mellette idézetek láthatók Liszttől, hiszen komoly tanulmányt írt a képről és a Szent Cecíliát körülvevő alakokról. "Ez átvezet az egyházi zenei témakörbe, a nagy Liszt-művek, például a Krisztus, a Via Crucis hátteréhez, szerencsére van egy sor eredeti kéziratunk a zeneszerzőtől" - jegyezte meg a kurátor.
 
A Zarándokévek harmadik kötete kapcsán is az irodalmi és képzőművészeti hatásokat emelik ki. Kiállítják a Liszt számára kulcsfontosságú regények címlapjainak másolatait. Egy másik teremben a szimfonikus programzenével összefüggő képzőművészeti és irodalmi alapokat jelenítik meg, a Dante- és a Faust-szimfónia, illetve a szimfonikus költemények kompozíciós folyamatába bepillantást engedve.
 
Az ablakokat ebben a teremben olyan molinók fedik, amelyekre az e művekhez Liszt által papírra vetett programok szövegei kerültek, valamint Munkácsy Mihály híres Liszt-portréja. Az utolsó, 70 évesen komponált és Zichy Mihálynak ajánlott A bölcsőtől a sírig című szimfonikus költemény dokumentumai irányítják a látogatót a Liszt és jeles magyarok viszonyát bemutató teremhez.
 
Itt azokat a kortársakat mutatják be, akik Liszthez írtak vagy neki ajánlottak valamilyen írást Petőfitől Vörösmartyn át Jókaiig. A karikatúra gyűjtemény pedig a Lisztről készült gúnyrajzokat vonultatja föl. Egy másik rész foglalkozik a készülő új összkiadás munkálataival, végül a plakátkiállítás ad áttekintő kronológiát Liszt életéről.