Lisztomania Raidingban is

Zene

Johannes és Eduard Kutrowatz idén remek programot kínálnak a lisztománoknak; az ünnepi évet január 27-én Heinz Fischer osztrák köztársasági elnök nyitja meg, az eseményen az intendánsok tanult mesterségükben, zongoristaként lépnek fel. Január 28-tól 30-ig tart az év első koncertsorozata, amelyen Elisabeth Leonskaja zongoraművész, Ildikó Raimondi, többek közt a Bécsi és a Bajor Staatsoperben is komoly karriert magáének tudható, aradi születésű szoprán, valamint a Martin Haselböck dirigálta Wiener Akademie lépnek fel.

A Lisztomania névre hallgató magazinban minden fontos információt megtalálhatnak az érdeklődők az előttünk álló évről. A lap 2011-ben nyolc alkalommal jelenik meg, első száma innen tölthető le. A Radio Stephansdom frekvenciáján két műsor, a minden hónap első szombatján jelentkező, zenetörténészeket, zemekritikusokat vendégül látó Unerhört Liszt és a Martin Haselböck, illetve a Wiener Akademie zenészeinek közreműködésével készülő, Liszt szimfonikus műveit eredeti verzióiban közvetítő Liszt aus Raiding kalauzol a zeneszerző életének helyszínei és művei között.