Lisztre kérdeznek rá - műveltségi vetélkedő középiskolásoknak

Zene

 

A vetélkedő témakörei felölelik a XIX. század egyik legjelentősebb zeneszerzőjének, zongoravirtuózának, karmesterének és zenepedagógusának tevékenységét, életének meghatározó állomásait és életművének legfontosabb darabjait.
    

A vetélkedő két részből áll: egy tízfordulós online elődöntőből és egy budapesti döntőből. Az elődöntő fordulói egy-egy Liszt életében fontos szerepet játszó városhoz kapcsolódnak. A játék során a Liszt életútját követő csapatok virtuálisan bejárják Európát.
   
A szervezők és a támogatók lehetővé teszik, hogy a résztvevő csapatok térítésmentesen segédanyagokat kapjanak: a felkészüléshez szükséges könyveket, kottákat és hangfelvételeket. A vetélkedő tartalmi részét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói állítják össze. A döntő zsűrijének tagjai egyetemi és főiskolai tanárok, zeneszerzők, zenetörténészek, muzsikusok. 
    
Az internetes elődöntőket szeptember 21-től november 30-ig tartják, a döntő december 10-én lesz. Hat csapat juthat a döntőbe, ők meghívást kapnak Budapestre, a döntő helyszínére. A vetélkedőre magyarországi és határon túli középiskolák 14-19 éves diákjaiból álló, 5 fős csapatok jelentkezhetnek (zenei szakközépiskolák diákjainak a jelentkezését nem fogadják.). Egy iskolából több csapat is nevezhet.