Lohengrinnel indul a 99. Bayreuthi Ünnepi Játékok sorozata

Zene

(MTI) - Németország és egyben Európa egyik legtekintélyesebb zenei fesztiválja immár az új korszak jegyében zajlik: a játékokat másodszor irányítja közösen a két féltestvér, a 31 éves Katharina Wagner és a 64 esztendős Eva Wagner-Pasquier, akik apjuktól, Wolfgang Wagnertől - a világhírű német zeneszerző Richard Wagner unokájától - 2008 augusztusában vették át a stafétabotot.
 
Wolfgang Wagner 57 éven keresztül irányította a játékokat, és 90 éves korában idén márciusban hunyt el. Mint második házasságából származó lánya, Katharina Wagner az idei fesztivál előtt nyilatkozta, apja szelleme, személyisége és tapasztalatai hiányozni fognak.
 
 

A Wagner-rajongók figyelme augusztus végéig a helyszínül szolgáló Zöld Dombra irányul, ahol az elkövetkező hetekben az előzetes program szerint összesen 30 előadásra kerül sor. Értesülések szerint a jegyek már jó előre elkeltek, és nagy az érdeklődés a tavaly indított Wagner a gyermekeknek program iránt is, amelynek keretében egyes Wagner-operákat rövidített változatban, úgynevezett interaktív rendezésben - azaz a gyermekek bevonásával - mutatnak be.

 
A hírek szerint vasárnap este a Lohengrin Hans Neuenfels rendezésében teljesen újszerű feldolgozásban kerül színpadra. A megnyitóra mintegy kétezer vendég kapott meghívást, köztük Angela Merkel kancellárral és Christian Wulff államfővel együtt a német politikai, gazdasági és kulturális élet prominens képviselői.