Ludovic Morlot két kontinens között ingázik

Zene

Ötéves kontraktusával Morlot olyan karmesterek sorába lépett, mint Gustavo Dudamel, Franz Welser-Möst, Daniel Barenboim, Zubin Mehta és Riccardo Muti, akik az óceán mindkét oldalán húzóneveknek számítanak. A dirigens elmondta, egyelőre még nem tudja, hogyan fog működni az időbeosztása a következő évtől - mint ismeretes, Seattle-ben 2011. szeptember 1-től, hat évig tölti be a pozíciót -, annyi azonban biztos, hogy vendégként kevesebbet láthatják majd a pódiumokon. Biztos abban, hogy sokkal termékenyebb és kreatívabb, ha egyetlen feladatra koncentrál, ráadásul kevesebbet kell utaznia.

A francia születésű, 37 éves Ludovic Morlot Brüsszelt hatalmas lehetőségnek tartja, mivel opera-előadásokat és zenekari koncerteket egyaránt vezényelhet, ráadásul Európában kizárólag a művészi munkára koncentrálhat, ellentétben a seattle-i állásával, ahol adminisztratív kötelezettségei is vannak. A La Monnaie-ben először 2013 elején dirigálja Debussy Pelleas and Melisande-ját, a továbbiakban pedig évadonként két előadást és két zenekari koncertet vezényel. Tervei szerint évi három hónapot tölt majd Belgiumban, a prioritás továbbra is Seattle lesz. A Seattle-i Szimfonikusok ügyvezetője pozitívan nyilatkozott a kinevezésről, hiszen a brüsszeli munka pozitív fényt vet az amerikai városra is.