Lyonban is Slatkin dirigál

Zene


images_837a939de41a4aada6bc5c7034889068.jpg
Leonard Slatkin

Slatkin és a DSO februárban hosszabbították meg két évvel az eredetileg három szezonra szóló kontraktust, ennek értelmében a karmester a 2012/2013-as évad végéig az amerikai városban marad. 'Detroit az otthonom" - nyilatkozta Slatkin, és hozzátette, biztos benne, hogy lyoni elfoglaltsága nem lesz negatív hatással a munkájára. A francia városban Jun Märklt váltja a pódiumon, és ezzel a második amerikai zeneigazgató lesz az Orchestre National de Lyon élén.

A jövőben a karmester 16 hetet tölt a detroitiakkal, 12 hetet a lyoniakkal, három hétig pedig a Pittsburghi Szimfonikusok első vendégkarmestereként tevékenykedik majd. A tavaly szívinfarktus miatt pihenőre kényszerült Slatkin tehát három város között osztja meg idejét. Reményei szerint az új pozíció egy második stabil bázist jelent, és biztos hátteret teremt ahhoz, hogy a munkájára koncentrálhasson, ellentétben a jelenlegi gyakorlattal, amikor zenekartól zenekarhoz, esetenként kontinensről kontinensre utazgat.