Ma Galliano, holnap Ponty szólózik Pécsett
A Jazz hétvége lendületes nyitányáról a Jazz Pistols gondoskodik. A németországi zenekar mintegy húsz éve műveli az energia-jazz műfaját, amelyben Európa legjobbjai között tartják számon. A klasszikus trióban felálló együttes rendre megnyeri magának a közönséget - még azokat is, akik nem elsősorban a fúziós zene rajongói.
A német jazz-rock után könnyedebb, dallamosabb muzsika zárja az első estét. A francia riviéra szülötte, Richard Galliano hozza Pécsre kontinensek zenéiből összecsiszolt, sajátos dallamait. Kísérete a tango és a bachi formákat követő ária tökéletes fúziója, a Tangaria Quartet, amely szenvedélyes, mégis fegyelmezett előadásban invitálja a közönséget több állomásos zenei utazásra, Párizs, Nápoly és Latin-Amerika városainak érintésével.
A szombati programban a Jazz hétvége igazi különlegességének ígérkezik a David Yengibarjan, Dresch Mihály és Lukács Miklós alkotta örmény-magyar trió. A három önmagában is erőteljes zenei karakter találkozása egyedi hangzásviláguk párbeszédére ad módot, az autentikus népzenei hagyomány, a jazz progresszív irányzatai és a kortárs komolyzene ötvözésével.
Nem akármilyen produkció tesz pontot a koncertsorozat végére a világhírű jazz-hegedűs, Jean-Luc Ponty és bandája fellépésével. A mesteri francia hegedűjátékos a jazz és jazz-rock műfajának egyik megújítója, aki muzsikájában egyedi látásmódjának és sajátos képzeletvilágának ad hangot. Energikus stílusával kivívta a kritikusok elismerését, akik szerint ő az első jazz-hegedűs, aki van olyan izgalmas, mint egy szaxofonos. Négytagú együttessel érkezik Pécsre, amelyben a francia billentyűs és ütős mellett egy kameruni basszusgitáros is helyet kap.
Korábban: