Magyar harangok a Vatikánban

Zene

 

(MTI) - "Nem volt szükség hosszú próbára, nem a játékot, inkább a hatalmas, hétezer férőhelyes terem akusztikáját figyeltük. Megoszlanak a vélemények arról, hogyan is kell zenélni ekkora térben, de úgy gondolom, ha moderáljuk a rézfúvósokat, ez sokat segít majd a hatáson" - mondta Kocsis Zoltán. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és  Énekkar első alkalommal lép fel a Vatikánban. Arra a kérdésre, hogy a világ számos jelentős helyszínén sikert aratott művészeknek mennyiben lesz más ez a koncert, Kocsis úgy válaszolt: "Más lesz. A Szentatya jelenléte miatt, és azért is, mivel a műsort is úgy állítottuk össze, hogy a megfelelő helyen a megfelelő művek szólaljanak meg".
    

A Liszt-koncert első műve Kocsis Zoltán hangszerelésében (Ünnepi induló Goethe születésnapjára) a német pápát köszönti, az Ave Maria (Római harangok) Róma városának szól, a 13. zsoltár pedig "Lisztről, a magyarokról, és sok másról is szól. Egyedül az Obermann völgye lóg ki a műsorból" - jegyezte meg tréfásan Kocsis Zoltán. 
    
"Most az egyszer nem Rómából indulnak el a harangok, mi hoztunk magyar harangokat Rómába. Mi örömmel érkeztünk, nem úgy mint Liszt, aki fájdalommal élte meg római éveit" - fogalmazott Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar főigazgatója. Elmondta, a ma délelőtti főleg beéneklés volt Horváth István tenor, az Operaház művésze számára is. Kiderült, hogy a terembe nem kell elektromos megerősítés sem. A magyar művészek csak azt sajnálják, hogy a Vatikán kérésére egy órásra kellett korlátozniuk a koncert időtartamát. A hangversenyt a Vatikáni Televízió és Rádió, a vatikáni internetes csatornák és a Duna Televízió is közvetíti.  
    
A VI. Pál audiencia-terem színpadán százhatvannégy magyar zenész és énekes szerepel. Hét és fél tonna hangszer érkezett Rómába a mai nap a Szent Péter téren parkoló magyar kamionokkal. 
    
Az MTI megtudta a Hungarofesttől, hogy a koncert előtti magánaudiencián Schmitt Pál köztársasági elnök milyen ajándékot ad át a pápának: három üveg szekszárdi Kadarkát a Heimann-pincészetből. Lisztnek egyik kedvenc bora volt ez a fajta, és ő is ezt vitte mindig magával, amikor a Vatikánban IX. Pius fogadta őt.